Sikeresen lezajlott az első hazai Display tréning

A Display rendszer hazai népszerűsítését célzó országos kampány részeként 2010. február 25-26-án ingyenes tréningen vehettek részt az önkormányzatok energiagazdálkodásáért felelős szakemberei és más, a téma iránt fogékony érdeklődők.

Display – a szó egy Uniós programot takar, amely az önkormányzati épületek energiafogyasztásának csökkentését segíti elő. Az önkormányzati iskolák, sportlétesítmények vagy hivatalok, a Display figyelemfelkeltő és érthető eszközeinek hála, éves szinten több millió forintot takaríthatnak meg, sőt, a fogyasztói tudatosság is növelhető, így visszaszorítva a pazarlást.

A kétnapos, igen intenzív szakmai programon főleg a csatlakozott, vagy a programhoz csatlakozni szándékozó önkormányzatok energetikusai, környezetvédelmi szakemberei vettek részt, de jelen volt egy budapesti nagykövetség, illetve több megyei szerv képviselője is.

Vámosi Gábor (ENEREA ügyvezető ig.) és Tóth Nelli (Energiaklub) köszöntője után a meghívottak rövid bemutatkozása következett. Pár szóban mindenki elmondta honnan és milyen motivációkkal jött. A szervezők örömmel konstatálták, hogy páran már előre készültek (valós épületadatokkal, a Felhasználói Kézikönyv átolvasásával) a programra.

Az első nap délelőtti előadásai a Display kampány általános ismertetéséről és hazai bevezetésének céljáról szóltak. A résztvevők tájékoztatást kaptak az uniós energiapolitika irányelveiről, az „EPBD” és a hazai jogszabályi környezet kapcsolatáról, a nemzetközi Display kampány eddigi fejlődéséről, eredményeiről, tapasztalatairól. A Display programot koordináló VÁTI Nonprofit Kft. képviseletében Kurenkov Vjacseszlav, a Display tréningeket szervező Energiaklub képviseletében Király Zsuzsanna és Tóth Nelli tartottak előadást. 

Ezután következett magának az online számítási eszköznek, a kalkulátornak a bemutatása. Nagy Péter, mint házigazda (az ETE Települési Energiagazdálkodási Szakosztály elnöke, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának volt főenergetikusa) szemléletes előadást tartott a kalkulátor használatáról, a teszt és éles regisztráció menetéről. Részletesen ismertette, hogy milyen adatokat hogyan, (pl. milyen mértékegységben) kell felvinni a rendszerbe, mikre kell külön figyelni, és hogyan kell előkészíteni a számítás eredményeképpen kapott plakátot nyomtatásra. A délután második felében a résztvevők maguk is kipróbálhatták – egyelőre még csak teszt regisztrációval – a kalkulátort. Voltak, akik már valós épületre tényleges fogyasztási adatokkal végezték el a számítást, és pillanatok alatt meggyőződhettek épületük energiahatékonysági teljesítményéről. A gyakorlati oktatás nagy sikert aratott, és igazán hasznosnak bizonyult, mert a Felhasználói Kézikönyvnél is többet segít Nagy Péter szaktudása és eddigi tapasztalatai.

A második nap végig a Display kommunikációról szólt. Két előadás ismertette a Display kampány kommunikációs eszközeit. Selmeci Bojána a VÁTI-t képviselve a Display portálokról (nemzetközi és magyar nyelvű) tartott egy rövid ismertetőt, majd Tóth Gyula az Energiaklub kommunikációs munkatársa színes, sok példát felvonultató előadásában felvázolta a Display kommunikációjában rejlő lehetőségeket. 11 órakor a nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium aulájában tartott Display plakátavató ünnepségen mindezekről saját tapasztalatot is szerezhettek a résztvevők. Az iskolaigazgató és a helyi koordinátor köszöntő beszéde után Nagy Péter elmagyarázta a tanulóknak a Display plakát jelentését, és interaktív játékokkal rávezette őket, hogy mit jelent az energia fogalma, és hogy ők is tehetnek az energiatakarékosságért. Ezután az Energiaklub képviselői átadták az iskolának a „Mérd magad!” oktatási programfüzeteket, és az energiatudatosság tanítását segítő óriásplakátokat. 

 

A rendezvény a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, az Energie Cités és a VÁTI Nonprofit Kft. támogatásával, az Energiaklub és az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség közös szervezésében valósult meg.