Ajánlások a Nemzeti Megújuló Energia Cselekvési Tervhez

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 2010 nyarán megbízást adott egy nemzetközi konzorciumnak, hogy segítse a magyar kormányt a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról szóló 2009/28/EK irányelv alapján kötelezően elkészítendő Nemzeti Megújuló Energia Cselekvési Terv kidolgozásában. Az ENERGIAKLUB a konzorcium egyik magyarországi tagjaként főként négy témakör kidolgozásában működött közre: biomassza-hasznosítás, energiahatékonyság az épületenergetikai szektorban, megújuló energia alapú hő- és villamosenergia-termelésre vonatkozó támogatási rendszerek, rugalmassági mechanizmusok. Emellett javaslatot tettünk a Cselekvési Terv 4.1-es fejezetében szereplő, a kitűzött megújulóenergia-részarány eléréséhez legfontosabb intézkedésekre.

A konzorcium 2010. októberében nyújtotta be javaslatait a magyar kormánynak. A javaslatok közül több megjelent a 2010. decemberében az Európai Bizottságnak benyújtott végső dokumentumban.

Típusa:

Szakértői munka

Cél:

Javaslatok megfogalmazása a készülő Megújuló Energia Cselekvési Tervhez.

Célcsoport:

Magyar kormány