Árnyékséta Zalakaroson
Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Zalakaros Város Önkormányzata szeretettel várja az érdeklődőket egy közös árnyéksétára 2026. július 17-én (pénteken) 10:30 órától a Karos Korzó rendezvénytéren és a környező park területén.
Az esemény a TopHeAT-HU projekt keretében valósul meg, amelyet az Európai Unió Interreg Ausztria-Magyarország Programja támogat. A projekt célja, hogy a helyi szereplőkkel együttműködve olyan természetalapú megoldásokat dolgozzunk ki és valósítsunk meg, amelyek hozzájárulnak a városi hőstressz csökkentéséhez. Zalakaroson ennek részeként egy közterület árnyékolását célzó kísérleti beruházás előkészítése zajlik a Korzó területén, futtatott növényzettel kialakított árnyékolási megoldások alkalmazásával.
Az árnyékséta során a résztvevők közösen járják be a területet, miközben megoszthatják tapasztalataikat és véleményüket arról, hogy mely helyszíneket érzik a leginkább hőterheltnek, illetve milyen fejlesztéseket tartanának fontosnak. A séta célja, hogy a helyi lakosok szempontjai is megjelenjenek a beruházás tervezése során.
A részvételhez nincs szükség előzetes regisztrációra. Minden érdeklődőt várunk, aki szeretné véleményével segíteni egy élhetőbb, klímaalkalmazkodóbb városi környezet kialakítását.
Időpont: 2026. július 17. (péntek), 10:30
Helyszín: Karos Korzó rendezvénytér és környező park, Zalakaros
Találkozó: a szabadtéri színpad előtt
A séta végén kötetlen beszélgetésre és frissítőre is nyílik lehetőség.