Szakmai összefogás az épületállomány megújításáért

Az Egyensúly Intézet szervezésében két döntéshozói kerekasztal valósult meg: az építőipar kiemelt szereplői (építőanyaggyártók, független szakemberek, megújuló iparági szakértők) egyeztettek az Energiaügyi Minisztérium, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium vezető tisztségviselőivel. A találkozón Horváth Áron, illetve Illésné Szécsi Ilona, a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) és az Energiaklub Szakpolitikai Intézet képviselői is részt vettek, akik többek között az egyablakos tanácsadás fontosságát hangsúlyozták. 

Gondola Csaba, körforgásos gazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkár, Deli Daniella, klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár, Lánszki Regő, építészeti államtitkár, valamint Határ Renáta építésgazdaságért felelős helyettes államtitkár vettek részt az építőipari partnerekkel szervezett szakmai egyeztetéseken. 

Már harmadik éve dolgoznak az építőipari szakemberek az Egyensúly Intézettel együtt az épületenergetikai programok előmozdításán, és a mostani alkalommal a 2025. májusi, 29 javaslatot bemutató konzultáció folyományaként részleteztünk 5 javaslatot. Célunk, hogy ezek a szakmai szempontok beépüljenek a kormány által készített Nemzeti Épületfelújítási Tervbe (NÉT). 


A kidolgozott öt javaslat egyike az egyablakos felújítási tanácsadás (angolul one-stop shop, rövidítve OSS) fejlesztése. Minden szereplő egyetértett, hogy a független, műszaki, pénzügyi és adminisztrációs segítségnyújtás jelentősen hozzájárul a korszerűsítések mennyiségének és minőségének fellendítéséhez. Ennek oka a felújítók kompetencia- és tudáshiánya, a szemléletformálás szükségessége. Egyetértés volt abban, hogy digitálisan és személyesen is rendelkezésre kellene állni az egyablakos tanácsadásnak országos lefedettségben. Továbbá, az is felmerült, hogy a tanácsadó hálózat ne csak energiahatékonyságról, hanem megújuló energiáról és településképi, építészeti kérdésekben is segítséget nyújthatna a korszerűsítőknek. Fontos, hogy családi ház- és lakástulajdonosokat, valamint teljes társasházakat is támogassa a tanácsadó hálózat. A monitoringot is lényegesnek tartották a jelenlévők: kérdés azonban, hogy csak a tanácsadások számát, vagy a felújításokhoz való közvetlen/közvetett hozzájárulásokat is mérjék-e. Abban viszont már megoszlottak a vélemények, hogy ennek a rendszernek a finanszírozását ki(k) végezzék: volt, aki a piaci OSS-ek mellett érvelt annak ellenére, hogy ők nem feltétlenül tudnak márka- és technológiafüggetlen tanácsadást nyújtani, többen pedig a közfinanszírozást megkerülhetetlennek tartották a független tanácsadás, valamint az alacsonyabb jövedelmű háztartások támogatása miatt. Szó esett az EU Peers egyablakos tanácsadók közösségéről is, ahol hasznos tapasztalatokat osztanak meg a tagok egymással az OSS-kel kapcsolatosan. 

A 2023 óta folyó közös munka hozzájárulhat egy kiszámítható és hatékony felújítási program elindulásához, egy sikeres Nemzeti Épületfelújítási Terv pedig elősegíti a háztartások és a gazdasági szereplők energiaköltségeinek csökkentését, az energiabiztonságot, az egészségesebb és megfizethetőbb otthonokat, a klímakockázatok csökkentését, valamint a gazdasági növekedést.