A magyar EU Peers közösség egyablakos felújítási tanácsadó tagjainak nyolcadik találkozója - rekordlétszámban találkoztak az egyablakos tanácsadók
Budapesten, a Kortárs Építészeti Központban került sor az egyablakos tanácsadók (angolul one-stop shop, rövidítve OSS) 8. találkozójára az Energiaklub Szakpolitikai Intézet szervezésében, amelyet a MEHI, épületenergetikai irányelv (EPBD) hazai megvalósításáról szóló konferenciája után rendeztünk. 20 szervezettől 22 képviselő járult hozzá a találkozó sikeréhez - soha nem gyűltünk még össze ilyen sokan.
Többen is részt vettek a délelőtti telt házas eseményen, így először a konferencia tanulságai kerültek átbeszélésre, majd sor került az új tagok bemutatására: 14-en léptek be november óta az egyablakos tanácsadók, EU Peers közösségébe. Ennek egyik oka, hogy képzést hirdettünk önkormányzatok számára az egyablakos tanácsadásról, amelyre több, mint 20 települési-és vármegyei önkormányzat jelentkezett. Ezek a szervezetek beléptek az EU Peers közösségbe is, hogy tapasztalatot tudjanak cserélni a piaci OSS-ekkel, a banki szektorral, valamint szakmai szervezetekkel. A legnagyobb energiaszolgáltató is EU Peers tag lett.
A bemutatkozások után újdonságainkat mutattuk be: megújult a RenoPont oldal, ahol még ügyfélbarátabb megközelítéssel, élményszerűbben mutatják be az épületfelújításokkal kapcsolatos műszaki, pénzügyi és jogi-adminisztratív tudnivalókat. Újdonság, hogy a RenoPont Otthonfelújítási Központ mostantól a magas színvonalon dolgozó egyablakos tanácsadókat és felújító cégeket ajánlja az oldalon, ahol a nevük, elérhetőségük, szakmai képzettségük mellett a referenciáikat is bemutatjuk. Az esettanulmányoknál a legjobban sikerült korszerűsítéseket mutatjuk be: az EU Peers tagok további jó példákat javasolhatnak ebbe a fejezetbe.
További újdonság, hogy az AHA projekt keretében, a Magyar Energiahatékonysági Intézet gondozásában jelent meg három kézikönyv a tudatos energiahasználatról: a polgári lakások, a panelotthonok és a hagyományos társasházak lakóinak segít energiatakarékossági tippekkel, felújítási tanácsokkal, jó példa leírással. Az EU Peers tagok saját kapcsolataikon keresztül segítenek eljuttatni a kézikönyveket közös képviselőknek, társasház-kezelőknek, a Budapesti Zöld Panelprogramban résztvevőknek.
Nattán Balázs, a Budapesti Közművek projektmenedzsere ismertette a Budapesti Zöld Panelprogram (BZP) legújabb fejleményeit: decemberben kiírásra került a pályázat, és négy kerületben (III., IX., X., XIII.) meg is hirdették a felhívást. Továbbá, Kőbányán sor került a közös képviselők fórumára, ahol 30 közös képviselő érdeklődött a program iránt. Szó esett a kétszintű pályázatról (először a döntéselőkészítő anyag elkészíttetésére pályáznak a társasházak, majd ezek közül a legeredményesebbek a megvalósításra), az ütemezésről és a program szociális lábáról is. Amennyiben egy BZP-t nyert társasházban egy lakó 1 főre eső jövedelme 300.000 forintnál alacsonyabb, pályázhat a Hálózat Alapítványnál kiegészítő támogatásra, amely a felújításhoz kapcsolódó törlesztőrészletek maximum 90%-át fedezi. Ezzel biztosítható, hogy olyan panelházak is pályázni tudjanak, ahol az alacsonyabb jövedelmű lakók önerőből nem tudnák vállalni a korszerűsítés költségét.
Mivel az uniós épületenergetikai irányelv kimondja, hogy a tagállamoknak 2026-ban országos egyablakos tanácsadási hálózatot kell felállítani, folytattuk a diskurzust arról, milyen egyablakos felújítási segítséget tartanánk hatékonynak és a hasznosnak. Érveket gyűjtöttük azzal kapcsolatban, miért szükséges egy ilyen hálózatnak közfinanszírozást kapni (függetlenség, szemléletformálás, energiaszegények támogatása, stb) és végig gondoltuk, milyen más szervezetek tudnák támogatni az ingyenes tanácsadást nyújtó OSS-eket (települési, vármegyei önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat). Megvitattuk, hogy elvárható-e ezektől a tanácsadó irodáktól, hogy saját bevételt is termeljenek, illetve milyen szempontok szerint lenne érdemes őket minősítetni és monitorozni. A területi lefedettségről is szót ejtettünk: a többség véleménye szerint egy vármegyében több irodát lenne érdemes felállítani, de 1-1 tanácsadó pont több járást is elláthatna.
A találkozó végén felhívtuk a figyelmet a MEHI és Energiaklub következő, „Önkormányzatok jó gyakorlatai és kötelezettségei a klímasemleges épületekért” c. konferenciájára, amelynek része lesz az egyablakos tanácsadók és az eseményen részt vevő önkormányzatok találkozója. Bízunk benne, hogy újabb önkormányzatokat sikerül ezen az alkalmon meggyőzni, hogy egyablakos tanácsadással segítse településén a lakóépületek megújulását.