VÉrtjeink elhajigálása: avagy Magyarország és a klímapolitika a Vértesi erőmű trükjében

2002 augusztus 15

Az utóbbi másfél hétben folyamatosan jelentek meg cikkek, amelyek a globális felmelegedés és éghajlatváltozás jeleként is értékelhető szélsőséges természeti jelenségekkel foglalkoznak: óriáskalmárok a világtengerekben; különösen alacsony talaj-, tó-, és folyóvízszintek; folyamatos kánikula vagy heves viharok, rekordhőmérsékletek, stb.
Idén július 16-án a Magyar Országgyűlés 366 igen szavazattal elfogadta a globális éghajlatváltozást fokozó üvegház gázok kibocsátásának csökkentéséről szóló Kiotói Jegyzőkönyvhöz való csatlakozását. Remélhetőleg a honanyák és honatyák tisztában voltak az igen gomb megnyomásakor azzal, hogy ez a nemzetközi jogi dokumentum azon túl, hogy használ nemzetközi megítélésünknek, komoly kötelezettségeket is ró az országra! A kötelezettség abban áll, hogy Magyarország üvegház-gáz kibocsátásának a 2008-2012 közötti időszakra legalább 6%-kal alacsonyabbnak kell lennie, mint 1985-87-es évek átlagában. Nem beszélve jó néhány „adminisztratív” teendőről, ami nélkül a teljesítést nehezen bizonyítanánk.
Előre is szeretném leszögezni, hogy ez a jogi aktus a környezetvédők osztatlan támogatását élvezi – habár a tudósok már egy évtizeddel ezelőtt is nagyságrendekkel magasabb csökkentést tartottak szükségesnek -, különösen, hogy a T. Házban ilyen példás egyetértés uralkodik az éghajlatvédelem témakörében. A kérdés azonban az, hogy a gyakorlatban milyen – kötelező, ill. logikus – lépéseket teszünk a teljesítés érdekében. Remélhetőleg ma már senkit nem lep meg az a kijelentés, hogy a klímavédelem egy szinte minden ágazatot érintő kérdéskör, hiszen az energiaszektor mellett a közlekedés, a hulladékgazdálkodás, az ipar és a mezőgazdaság is üvegházgáz „termelő”.
A Kiotói Jegyzőkönyv megalkotásakor a magyar tárgyalódelegációnak sikerült kialkudnia, hogy a korábbi nehézipari csúcskibocsátás ideje legyen a viszonyítás alapja, így sokáig hihettük, hogy a szennyező nehézipar tönkremenetelével automatikusan teljesítjük sőt túlteljesítjük azt.
De 2008 még messze van! A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium adatai alapján kalkulált szennyezési trendeket ismerve azonban már egyértelmű, nemhogy nem dőlhetünk hátra, de igencsak össze kellene kapnunk magunkat ahhoz, hogy teljesítsük, amit vállaltunk. A legnagyobb szennyező még mindig a szenet, lignitet, olajat és földgázt elégető energia szektor, valamint az olajzabáló közlekedés. És noha már hazánkra sem érvényes az avítt összefüggés, miszerint egy százalék GDP-növekedés egy százalékos energiafelhasználás növekedéssel jár, az előrejelzések szerint a magyar össz-energiaigény lassú, de biztos növekedési pályára állt. Ez pedig a szektor erőforrás-szerkezetének változása nélkül óhatatlanul a széndioxid kibocsátás növekedéséhez vezet. Az energia szektor által okozott szennyezések és importfüggőség csökkentésének a receptje nem új: energia hatékonyság, energiatakarékosság, megújuló energiaforrások minél szélesebb körű használata.
Mint manapság minden kérdést, ezt is meg lehet közelíteni az EU csatlakozás szempontjából. Adva van egy Európai Unió, amely először is a vezető gazdasági hatalmak közül egyedüliként folyamatosan kitartott az éghajlatvédelem, és a Kiotói Jegyzőkönyv életbeléptetése mellett; másodszor az energiapiacok liberalizálása mellett a piactorzító állami támogatások kiiktatásán
dolgozik; harmadszor pedig az összes energiafelhasználását 2010-re 12 %-ban megújulókból (nap, szél, víz, biomassza, geotermia) szándékszik fedezni.
Ehhez képest a Kiotói Jegyzőkönyvhöz a térségben szinte utolsóként csatlakozó Magyarország 3,6%-os megújuló részaránnyal büszkélkedhet és eközben az energiahatékonyság és megújulók együttesen nem több, mint 5 milliárdos állami támogatást könyvelhetnek el. De nem hogy nem csökkentjük kellő mértékben a kibocsátást, hanem a lehetőségekhez képest még növeljük is.
Itt van példának okáért a Vértesi Erőmű Rt. esete. Az ÁPV Rt ellenében született döntés (2002. május 3.), mely szerint a döntően Magyar Villamos Művek Rt tulajdonában lévő erőművet minden észérv ellenére továbbműködtetik - némi környezetvédelminek álcázott (kéntelenítő) beruházás leple alatt - tulajdonképpen széndioxid kibocsátás növekedéshez vezet. Mert ugyebár egy gazdaságtalan vállalkozás leáll és egy nem termelő erőműre egyáltalán nem szükséges kéntelenítő, mint ahogy más szennyezéssel sem kell számolnunk ez esetben. Ha időben észbe kapnak a felelősök, és megfontolt intézkedés-sorozat előzi meg a most drasztikusnak tűnő elbocsátásokat, akkor most nem kellene a 10 milliárdos állami garancia után még 4,3 forinttal is támogatni minden egyes megtermelt kilówattórát! (Ez a termelői árnak durván fele.) Ez a foglalkoztatás politika tárgykörébe tartozik és semmi köze a hivatalos energia- és környezetpolitikához. Tehát már megint nem egy komplex megközelítésen alapuló döntés született (az előző kormány tollából a mostani gyors jóváhagyásával), hanem folytatódik a problémák halogatása, a zárt ajtók mögötti döntéshozás, a homályos indoklás.
Az energiapolitika négy alapelve közül legalább három sérült, így a hatékony hazai energiapiac a gazdaság versenyképessége érdekében, fenntartható fejlődés és végül az átláthatóság. Mert milyen verseny az, ahol egy szereplő folyamatos állami támogatásban részesül, míg a többi a piac szabályaihoz igazodik? Milyen környezetvédelem (és minisztérium az) amely az időközben felmerülő környezetvédelmi bírság elengedésének lehetőségét fontolgatja, a szinte már ősinek mondható szennyező fizet elvet tiporja sárba! Vajon a többi erőmű mit fog tenni, amikor hatalmas támogatásokról, büntetés elengedésekről van szó egy versenytársuk esetében? Továbbá fel sem merült a kieső kapacitás megújuló technológiákkal való helyettesítése, amivel egy hazai cél, egy uniós elvárás, egy nemzetközi kötelezettség teljesítéséhez kerültünk volna közelebb, ha az energia- és környezetvédelem oldaláról közelítünk! Hosszú távon pedig az oroszlányi kapacitását megújulóval kevesebből, lelkes külföldi tőke bevonásával ki lehet váltani, úgy hogy egy sokkal munkaintenzívebb iparágat terjesztünk el - ha a foglalkoztatáspolitika oldaláról közelítünk!
A döntés arról szól, hogy az adófizetők folyamatosan –tíz évig - támogatni kényszerülnek egy szennyező erőművet, eltolva a foglalkoztatási kérdések megoldását. Ráadásul az EU-ban és számos csatlakozó országban a valóság kényszere alatt csökkennek a szén iparba folyó támogatások, míg mi az ilyen döntésekkel kitartunk a rossz, virágföld kategóriáját súroló, drága szénbányászat mellett!
A lényeg azonban a döntéshozás módja, az indoklás. Patetikusan hozzátenném: demokráciánk 13. évében. Nincsen nyilvános számítás, tanulmány, ami megalapozta volna a döntést. Hisz nyilvánosan nem lehet igazolni ezt a nyilvánvaló blamázst. Az egész folyamat amatőr és bennfentes lejátszására egy fáradt példa: a Vértes honlapján (www.vert.hu) büszkén , hirdetik, hogy a kéntelenítő még hazánk Kiotói Jegyzőkönyvben tett vállalásainak teljesítésében is segít. A bibi csak az, hogy a csökkenteni kívánt üvegházgázok között egy kénvegyület (SF6) van felsorolva, de azt a Vértes nem nagyon pöffög ki...