Tovább emelte a tétet a Polgármesterek Szövetsége

Polgármesterek Szövetsége összhangban az Európai Unió törekvéseivel karbonsemlegességre buzdítja tagjait és más önkormányzatokat.

A Polgármesterek Szövetségének már több mint 10.000 tagja van Európa-szerte, akik 40%-os kibocsátás-csökkentést vállalnak 2030-ig. Idén tavasszal a szervezet irányító testülete bejelentette az új, közös víziót:

2050-re mindannyian szén-dioxid-mentes és rugalmas városokban fogunk élni, és rendelkezünk megfizethető, biztonságos és fenntartható energiához való hozzáféréssel."

A szervezet - és hazai támogatójaként az Energiaklub is - arra buzdítja a magyar önkormányzatokat, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz, illetve a már csatlakozottakat arra, hogy köteleződjenek el az új célok mellett (magyar nyelvű formanyomtatvány elérhető itt). Az elköteleződők egyben azt is vállalják, hogy a folyamatba bevonják a lakosságot és más önkormányzatokat is. Azok a települések, akik már eddig is jelentős eredményeket értek el ezen a téren, 2021. augusztus 16-ig pályázhatnak a Polgármesterek Szövetsége 'példamutató önkormányzata' címre.

Az új alapokra helyezett szövetségnek továbbra is fontos alapdokumentuma marad a település vállalásait magába foglaló akcióterv, a Fenntartható Energia- és Klíma Akcióterv (SECAP - Sustainable Energy and Climate Action Plan). Amennyiben az Ön települése is szeretne csatlakozni a több mint 200 magyar aláíró település mellé, vegye fel szakértőinkkel a kapcsolatot!

Mi is az a Polgármesterek Szövetsége?Az Európai Bizottság által 2008-ban létrehozott Polgármesterek Szövetsége helyi és regionális önkormányzatokból álló európai mozgalom, amely önkéntes elkötelezettséget vállal az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiaforrások saját területükön történő használata iránt.

Hogyan lehet csatlakozni?A Szövetséghez történő csatlakozás feltétele, hogy a felvételét kérő önkormányzat képviselő testülete jóváhagyja a Szövetséghez való csatlakozást, és felhatalmazza a polgármestert a Szövetség csatlakozó dokumentumának aláírására. A csatlakozást követően az új tagnak egy év áll rendelkezésére az Alap Kibocsátási Jegyzék és Klímaváltozási Kockázatelemzés elkészítésére, majd további egy év a Jegyzék alapján elkészített Fenntartható Energia- és Klímaakcióterv (SECAP) elkészítésére. Az Akcióterv alapján elérni kívánt eredményeket kétévente monitorozni kell, amelyről jelentést kell készíteni a Szövetség részére.


Ha véleményed vagy kérdésed van, írj a bejegyzés szerzőjének!
Pej Zsófia [email protected]