Forró levegő áshatja alá az éghajlatvédelmi megállapodást

A PointCarbon-nak, a világ egyik vezető, független energiapiaci elemző cégének új jelentése annak következményeit vizsgálja, hogy vajon mivel jár, ha a volt-szocialista országok változatlan formában átvihetik többlet kibocsátási jogaikat (ún. „forró levegő”) a következő, 2020-ig tartó időszakra. A jelentés alapján az eddig nyilvánosságra hozott kibocsátási ígéretek mellett a koppenhágai megállapodás eredményessége megkérdőjeleződik. Az így elérhető csökkenés ugyanis végtelenül messze áll attól a szinttől, ami a tudomány mai állása szerint szükséges ahhoz, hogy a veszélyes éghajlatváltozást elkerüljük. 
 
A kelet-európai országok, élükön Lengyelországgal és hazánkkal ugyanakkor ragaszkodnak a számukra nem kevés bevételi forrást jelentő kibocsátási jogokhoz. Ez kérdés a decemberi koppenhágai éghajlatvédelmi tárgyalások egyik eddig rejtett buktatója lehet, amelyben mindenképpen kompromisszumra kell jutni.
 
A Point Carbon a CAN-Europe megbízásából egy külön tanulmányt szentelt a kérdésnek, amely azt vizsgálja, hogy 2012 után várhatóan milyen hatással lesz a nemzetközi kereskedelemre az, ha ezek az egységek megmaradnak az országok tulajdonában. A hatás természetesen függ attól, hogy milyen kibocsátási forgatókönyv valósul meg 2020-ig, valamint attól is, hogy Koppenhágában milyen megállapodás születik. A PointCarbon számítása alapján az országok eddig publikált vállalásai, és a forró levegő tartalék tervezett felhasználása esetén az új egyezmény mindössze 1%-kal tartalmazna szigorúbb előírást, mint a kiotói célok.
 
Amint az közismert, a probléma gyökere abból ered, hogy a kelet-európai országokban, valamint az egykori Szovjetunió országaiban az iparszerkezeti átalakulások miatt a kibocsátások jóval a Kiotóban vállalt értékek alá csökkentek. Ez a csökkenés tehát nem tudatos éghajlatvédelmi intézkedések eredménye, hanem egyéb politikai és gazdasági folyamatok „melléktermékeként” jött létre. Az érintett országok természetesen megfizették a visszaesés rendkívül nagy árát, munkanélküliség, gazdasági visszaesés formájában.
Ez a „forró levegő”-nek nevezett hatalmas mennyiségű kibocsátásra nem kerülő üvegházhatású gáz az, amely nagy segítségül szolgálhat a kibocsátásaival meglehetősen hadilábon álló, ám töretlen gazdasági fejlődésen keresztül ment nyugat-európai országoknak. Tulajdonképpen enélkül az EU sem tudná teljesíteni 2012-es kiotói vállalásait. Nagy kérdés viszont, hogy a feles kibocsátási jog törlődik-e 2012 után, vagy lehetőség lesz a jogokat akár 2020-ig is felhasználni, értékesíteni.
 
Számos üzlet mutatja már, hogy ezen egységek (a továbbiakban AAU-k) értékesítése manapság nemcsak hogy realitás, de az egyes jól sáfárkodó országok számára hatalmas bevételi forrást jelent. Ehhez persze egy kis többletszolgáltatásént be kellett vezetni a Zöld Beruházási Rendszert, amely garanciát jelent arra, hogy a pénz ne tűnjön el valamely ország költségvetési süllyesztőjében, hanem valódi kibocsátás-csökkentést valósítson meg. Ez a rendszer jelentett áthidaló megoldást az óriási többletet mutató piacon.
 
A tanulmány megbecsülte a 2012-ig keletkező AAU többletet, amelyhez az IMF legfrissebb előrejelzését vették alapul, amely már figyelembe vette a gazdasági válság hatásait is. Erre hozzávetőlegesen 9 Milliárd AAU adódott. Összehasonlításul az eddig megkötött üzletekben az AAU-k összes mennyisége 147 millió tonna, amely e várható többlet mindössze 1,6%-a. Talán már ebből is érezhető, hogy korántsem mindegy a mostani, 2012-ig tartó teljesítési időszakban, hogy ez a mennyiség átvihető lesz-e 2012 utánra, és az is látszik, hogy ez a mennyiségű többlet alapjaiban befolyásolja a 2020-ig tett vállalások valóságos csökkentési kényszerét. Ha ez a mennyiség átvihető, akkor ennyivel kevesebbet kell csökkenteni majd, s így könnyebben bevállalhatóak lesznek látszólag nagyobb kibocsátás-csökkentési célok.
 
Miután a többlet hatása nagyban függ a 2012 és 2020 közötti majdani kibocsátási pályától, ezért a hatások megbecslésére a tanulmány két lehetséges forgatókönyvet vázolt fel. Az első forgatókönyvben (A) az egyes országok mai napig publikált, bejelentett csökkentési céljait vették alapul, mint véglegesített célt. Ez hozzávetőlegesen 12% körüli csökkentésnek felel meg 1990-hez képest. Ekkor a számítások azt mutatták, hogy 2020-ig bezárólag nemhogy hiány nem keletkezne, hanem közel 7 milliárd tonna AAU maradna feleslegben. Ha ezt a többletet egyenletesen szétosztanánk az időszakban, akkor összességében egy 6% körüli csökkentéssel érne fel 1990-hez képest, ami mindössze 1%-os szigorítást képviselne az 5%-ot célul kitűző Kiotói Jegyzőkönyvhöz képest.  Érdemes ezt összevetni, az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) Negyedik Értékelő Jelentésével, mely a veszélyes mértékű éghajlatváltozás elkerülése érdekében 25-40%-os csökkentési célt javasol.

A második forgatókönyvben (B) azt feltételezték, hogy a kiotói vállalással rendelkező országok 2020-ig az IPCC által javasolt – legkevésbé ambiciózus értéket, a – 25%-ot tűzik ki. Ebben a forgatókönyvben a már említett 9 milliárd tonnás maradványkeret áthozatala után a csökkentés értéke tonnában kifejezett mennyisége 4,5 milliárdot jelentene. Érdekes összehasonlítani a két számot: tehát a 2020-ig tervezett valós kibocsátás-csökkentés mindössze a fele annak a mennyiségnek, amelyet forró levegő gyanánt szeretnénk 2012 utánra átvinni. Ez azt jelentené, hogy a 25% helyett egy hozzávetőlegesen 19%-os reális csökkentés valósulna meg e kedvezőbb forgatókönyv esetén.  
A tanulmány szerint az is könnyen előfordulhat, hogy az AAU-k kereskedése 2012 után csökkenni fog, mert több ország kivonul a kereskedésből. Azt azonban tudni lehet, hogy Japán, és esetleg Ausztrália valamint Új-Zéland érdeklődése továbbra nagy a nemzetközi kvótakereskedelem iránt.
 
Jelenleg többféle elképzelés kering arról, hogy mi történjen ezzel a hatalmas többlettel. E tervek mindegyike tartalmaz valamely ország számára elfogadhatatlan elemeket, így nem valószínű, hogy ebben megállapodásra sikerülne jutni Koppenhága előtt. 
Abban mindenki egyet ért, hogy az AAU többlet gazdasági, környezetvédelmi és politikai kérdések sokaságát veti fel.   Rendkívül érzékeny kérdésről van tehát szó, amely akár a klímacsúcs teljes kudarcát is magában hordozza.
 
* (UNFCCC COP15)