Hogyan mozduljunk el egy EU-s lista utolsó helyéről?

Az Európai Bizottság 2008. január 23-án egy nagyon fontos dokumentumot hozott nyilvánosságra, eddig ugyanis nem volt arra példa, hogy EU-s szinten ennyire egyértelműen összekapcsolják az éghajlatváltozás és az energia ügyét. Az EU-s energiapolitika alakításánál az egyik legfontosabb szemponttá az éghajlatváltozás elleni küzdelem lépett elő. Maga a csomag jelen változata ugyanakkor több ellentmondást is rejt.

Az ellentmondások első eleme, és egyben a tervezet egyik legnagyobb hiányossága az, hogy egy árva szó sem esik az energiahatékonyságról. Ennek hátteréről eddig nem sokat tudni, és pusztán már azért érdekes, mert a tavalyi tanácsülés konklúziójaként ennél lényegesen komolyabb szerepet kapott, ott 20%-os hatékonyságnövelési célt rögzítettek, másfelől a kapcsolódó zöld könyv is 30% körüli nagyságrendről, és olyan megoldások tömkelegéről szólt, amely minden szereplő számára előnyöket – költségcsökkentést, hatékonyságnövekedést, erőforrásigény-csökkenést, energiabiztonság-növelést és az import energiafüggőség csökkenést – hozna.

A másik ellentmondást a kijelölt kibocsátás-csökkentési célok jelentik, amelyek összességében 20%-os csökkentést eredményeznének, ez azonban csak részben van összhangban a 2007-es tavaszi tanácsülésen kinyilvánított 20%-os egyoldalú, és a 30%-os feltételes csökkentési céllal. Ez az utóbbi ugyanis szintén nem jelenik meg, miközben az EU minden nemzetközi fellépése, és kommunikációja során élharcosa az éghajlatvédelmi erőfeszítéseknek.

Az Energiaklub álláspontja szerint a javaslatcsomag vitája során a 30%-os csökkentési célhoz tartozó tagállami hozzájárulásokat is rögzíteni kell, és legalább arra a 20%-os hatékonyságnövelési célra is szükség van, amelyet tavaly a tavaszi tanácsülés elfogadott. Úgy gondoljuk, hogy ez az Unió, és az egyes tagállamok érdeke is egyben.

Magyarország számára a tervezet lényegében a 2005-ös kibocsátási szint stabilizálását irányozza elő. A változás csupán annyi lesz, hogy a kibocsátás-kereskedelemben résztvevő szektor – amely elsősorban a villamosenergia- és hőtermelő szektor, valamint még néhány hagyományosan nagy széndioxid-kibocsátással rendelkező ágazat – 21%-os csökkentést lesz kénytelen véghezvinni, míg a többi szektor 10%-os növekedést hajthat végre. 

Magyarországnak deklarált célja, hogy kivegye részét az éghajlatváltozás elleni küzdelemből. Ha viszont a hazai vállalásokat összehasonlítjuk például Németország hasonló feltételekkel elérendő 33%-os csökkentési céljával, nyilvánvalóvá válik, hogy a kibocsátás-csökkentésre nem lehet a gazdasági fejlődést korlátozó tényezőként hivatkozni, és a felzárkózásra hivatkozva kibújni a feladatok elől. 

Magyarországnak minden EU-s kötelezettségtől függetlenül elemi érdeke, hogy nagyságrendekkel javítsa az energiafelhasználás hatékonyságát, a pazarlást csökkentse, és az megújuló energiaforrások teljes portfoliójának hazai optimalizálása révén, a hazai bázison előállított megújuló energia felhasználásával egyidejűleg csökkentse az importfüggőséget, és javítsa az energiabiztonságot. 

Ez véleményünk szerint hatalmas versenyelőnyhöz juttatná hazánkat a környező, vagy akár más EU-s országgal összehasonlítva. Az már csak hab volna a tortán, hogy ez esetben valószínűleg nem tudna az Európai Bizottság olyan szigorú célt kitalálni, amely ne volna könnyen teljesíthető hazánk számára, amelynek máris közvetlen jelentős politikai hozadéka volna, és nem utolsó sorban jelentős pénzbevételként is realizálható lenne a nemzetközi kibocsátás-kereskedelm révén. Ez utóbbi egyúttal jelentős, és folyamatos pénzügyi forrásként is szolgálhatna a hatékonyságnövelés és a megújuló energiaforrások elterjesztés területén.

Ezért az a határozott álláspontunk, hogy Magyarországnak jelen helyzetben nem az EU-s elvárások szabotálásával kellene foglalkoznia, hanem a saját maga által összeállított szempontrendszert kellene következetesen végigvinnie a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában, illetve az ehhez kapcsolódó, vagy ezekből külső feltételeket átvevő nemzetstratégiai dokumentumokban. A jelenleg készülőben lévő Energiapolitikai Stratégia, Megújuló Energia Stratégia, az Energiahatékonysági Akcióterv, az Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia, illetve az ezekhez szervesen kapcsolódó dokumentumok jelenlegi kialakítása vissza nem térő alkalmat arra nyújt ehhez. 

Ha következetesek és összehangoltak lesznek a stratégiák, akkor a Bizottsági előterjesztésnél lényegesen előremutatóbb számokat is vállalhatunk, és a saját érdekünk érvényesítése mellett hozzájárulhatunk az EU-s éghajlatpolitika sikeréhez is, és nem hazánk lenne az utolsó a megújuló energiaforrások arányszámait tartalmazó listán sem.