Orosz atomerőmű verseny nélkül

A Paksra tervezett két új atomerőmű építését Oroszországnak adná a kormány, más ajánlatot nem is fontol meg – így foglalhatjuk össze az országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén elhangzottakat. Az eseményen a „tender” szó egyszer sem hangzott el, habár a kormány, az MVM és az atomerőmű 2009 tavasza óta váltig ígérte, hogy a reaktorok szállítóját tenderen fogják kiválasztani. Sőt, mielőbbi kiírásáról 2012 nyarán a kormány határozatban utasította az MVM-et.

Lázár János szavai szerint „a kormány és az orosz állam megállapodás közeli helyzetbe került”, és a „következő lépés egy orosz-magyar államközi szerződés megkötése.” Ebből értelemszerűen az következik, hogy érdemi tender nem lesz, verseny nélkül fog eldőlni egy több ezer milliárdos állami beruházás, újfent az oroszok javára.A beruházás mellett felhozott érvek hamisak. A magyar gazdaság számára sok más lehetőség adódik a hosszú távú áramigény kielégítésére. Egy új atomerőmű a legdrágább opció lenne a számítások szerint. A gigaberuházás legalább 3 ezer milliárd forintba, az idei költségvetés ötödébe kerülne. Az új atomerőmű rezsinövelő hatással lenne, mivel a magyar termelői villamosenergia-ár kétszereséért, kWh-ként legalább 30 forintért termelne.Magyarázatra szorul, miért akar a kormány versenytárgyalás nélkül megállapodni az oroszokkal. Magyarázatra szorul az is, hogy miért avatkozott be folyamatba a miniszterelnökségi államtitkár. A beruházás ellenkezik a magyar lakosság érdekeivel. Az Energiaklub álláspontja szerint a beruházásról szóló döntés siettetésének energetikai indokoltsága nincs, az leginkább az orosz érdekeket szolgálja.