Alfa, béta, gamma? Igen

November 14. és 17. között tanulmányúton vettünk részt pécsi aktivistákkal. Fiatalok, középkorúak, diákok, újságírók, kutatók csatlakoztak az Energiaklubhoz, különféle helyekről, de egy közös céllal. Az elmúlt években világossá vált, hogy Pécs és környéke egyre a szakadék felé sodródik-, már ha a nukleáris beruházásokat nézzünk. Magyarországon jelenleg 3 nukleáris beruházást terveznek, melyből egyet 100 kilométeren belül (Paks II atomerőmű), kettőt viszont a közvetlen Pécs szomszédságába (uránbánya nyitás a Mecsekben és nagy aktivitású radioaktív hulladéktároló Boda környékén). Az aktivistákkal közösen azonban úgy döntöttünk, elég a környezet rombolásából, itt az idő tenni. Ezért indultunk útnak Németországba, hogy az ottani jó példákat megismerve itthon be tudjuk indítani az anti-nukleáris mozgalmat.

 

Nem véletlen esett a választásunk a pécsi aktivistákra. A helyiek már évek óta küzdenek az atommentes világért, harcolnak a bodai hulladéktároló és az uránbánya újranyitása ellen. Idén újabb, korábban aktív, de évek óta a háttérbe vonult, szervezet éledt újra. A Zöfi tagjaival pedig közösen kezdtük meg a munkát az anti-nukleáris mozgalom kiépítéséért. Ehhez viszont nem elég a lelkesedés, így az Energiaklub előadásokkal és magával az úttal segítette elő a háttértudás megszerzését is.
Fotó: Konkoly-Thege Júlia
A Zöfi tagjai mellett pécsi újságírók, diákok, lakberendező, biológus, szociális munkás csatlakoztak német utunkhoz. Nem hiába. A közkeletű gondolkodással ellentétben ugyanis az atomenergia nem csak a fizikusok terepe. Mindnyájunkat érinti a környezeti rombolás, mely a nyomában jár, egyikünk sem kerülheti ki a következményeit. Különböző hátterű, érdeklődésű emberek gyűltek össze velünk, így számos olyan aspektusát is megismerhettük az anti-nukleáris gondolkodásnak, melyet idáig még sosem. Atom csapdások. Ez lett a csapatnevünk, mert ebben vagyunk mi, az atom csapdájában. Ahogy a német út is bizonyította, ezzel viszont nem vagyunk egyedül. A világ minden táján küzdenek az ellen, hogy a papíron tiszta energia helyett valóban tiszta bolygón élhessünk.
Flickr, Campact
Első állomásunk Németországban Gorlebenbe vezetett. Az alsó-szászországi kis várost alig 600-an lakják, mégis világhírre tett szert. A 70-es években itt indult meg és nőtte ki magát a német anti-atom mozgalom, és mai napig ezt a tartományt tartják az ellenállás bölcsőjének. Nem hiába. A helyiek szoros összefogással, trükkökkel és taktikával játszották ki a hatóságokat és akadályozták meg egy radioaktív hulladéktároló megépítését. Több fontos szereplője volt és van mai napig a mozgalomnak, akik nem csak az ellenállásban jeleskedtek, hanem a társadalmi szerkezet változásra is hatottak. A főként kereszténydemokrata tartományban semmi sem jelezte, hogy ellenállás fog születni. Senki sem gondolta, hogy egyszer berlini és hamburgi fiatalok fognak majd azért ide költözni, hogy aktívan tegyenek az atomenergia ellen. Meg sem fordult bennünk, hogy büszkén fogják egy X betűvel díszíteni a házaikat, hogy a sörtől kezdve a són át számos termékük az ellenállás miatt lesz kelendő. Arra sem fogadhattak még a 70-es években, hogy a város grófja és az evangélikus egyház egy célért fog küzdeni, mint a paraszt vagy a városi hippi. A tervezett radioaktív tároló azonban mindent borított és mindent, amiben addig hittek, megváltoztatott. Ma már más a helyzet, azt mondják, az lett az életcéljuk, hogy valamiért éljenek és ne valami ellen, de ez nem volt mindig így.

Az eredeti tervek szerint a Bernstorff gróf birtokában levő sóbányát szemelte ki a német kormány, hogy ideiglenes tárolót építsen radioaktív hulladéknak. A gróf először nem anti-nukleáris gondolkodása miatt döntött úgy, hogy nem enged, hanem mert az ősei által örökölt könyvben benne van: feladata hogy megőrizze a birtokot a jövő generációja számára olyan állapotban, melyben örökölte. Így sem a birtoktól, sem a sóbánya jogaitól nem akart megválni. Hogy megakadályozza a kormány törekvéseit, só társaságot alakított (később a társaság részvényeiből finanszírozták az állammal szembeni jogi pereket) és elkezdte a só termelést. Közben egyre többen csatlakoztak a grófhoz és kezdték meg az ellenállást. A helyi parasztok például 1979-ben traktorral vonultak Hannoverbe, hogy felhívják a figyelmet helyzetükre. A gróf felesége más irányt választott. Nőként, anyaként, keresztényként fontosnak tartotta, hogy saját egyháza, az evangélikusok is foglalkozzanak a tervezett nukleáris hulladéktároló ügyével. És bár eleinte falakba ütközött, végül az egész evangélikus egyházat az anti-nukleáris mozgalom mellé tudta állítani.
Forrás: spiegel.de
A helyiek egyre inkább érezték, hogy pusztán politikai céllal akarják a környékükre építeni a tárolót, tudományos bizonyítékot ugyanis nem tudtak adni a miértre. Gorleben közel feküdt az NDK határához, kevesen lakták, politikailag így viszonylag egyszerűnek tűnhetett a helyszínválasztás. Így csak néhány ellenző száját kellett volna betömniük a nyugat-német oldalon, hiszen a kelet-németeknek beleszólásuk sem lett volna. A 90-es években ugyan ez a helyzet megváltozott, de a politikai nyomás akkor is erős volt a gorlebenieken. Angela Merkel környezetvédelmi minisztersége alatt (a 1990-es évek elején) a Lex Bernstorff törvénnyel akarták bebiztosítani, hogy elvehetik a gróf földjét, ha nem adja önkéntesen. A törvénytervezetet azonban alkotmányellenesnek minősítették, így maradt a gróf és családja kezében. A só termelés is azért indult be, mert a német kormány nem az atomtörvény, hanem a bányatörvény alatt akarta benyújtani a radioaktív hulladéktároló tervét, mert így könnyebben ment volna az elfogadás. Ha nem kezdenek bele a só termelésbe, sikerült is volna. De a törvények értelmében így megakadályozta a gróf, hogy más céllal használják bányáját. A törvény mai napig védi a bányát és garantálja, hogy megmaradjon eredeti állapotában.

A gorlebeniek azonban az óta sincsenek teljesen megnyugodva. Az ellenállás nem állt meg, csak átalakult. Kormányok jönnek, mennek, de a tervek az óta is megmaradtak. És Gorleben határába végül megépítettek egy felszíni radioaktív tároltó. Bár a bánya most még épségben van, az atomenergia veszélyei mindennap emlékeztetik a helyieket, hogy sosem lankadhat a figyelmük. 10 éve például a helyi erdőn keresztül vonaton szállítottak radioaktív hulladékot a tárolóba. Az erdő viszont a gróf tulajdona… aki újsághirdetésben invitálta piknikre a helyieket a területre. Jöttek vidékről, városokból, jöttek nemzetközi szervezetek külföldről. A résztvevők egy fenyő kivágásával akadályozták meg a vonat haladását, ahogy a gróf mondta nekünk mosolyogva: „Mit tehettünk, rosszul vágtuk a fa törzsét, aztán hogy hogy nem, éppen a sínekre dőlt”. Szimbolikus jelenet volt az is, mikor az éj leple alatt (és a gróf engedélyével) a Greenpeace kiszuperált Beluga hajójukat helyezték el a radioaktív hulladéktárolóval szemben. Mai napig ez az egyik leglátogatottabb helyszín Alsó-Szászországban, bár a tároló munkásai állítólag panaszkodnak, miért kell munkába menet és jövet szembesülniük vele… Ezen a helyszínen az elmúlt közel 40 évben minden vasárnap tartanak imádkozást az evangélikusok is, hogy ne felejtsék, miért is küzdenek.
Fotó: Konkoly-Thege Júlia
Utunk második állomása Salzgitter volt. A tartomány ezen részén is radioaktív hulladék tárolását tervezték, itt is erős mozgalom alakult a beruházás ellen. Itt az erős iparosodás miatt azonban nem az egyház, hanem a gyárak szakszervezeti álltak az anti-atom aktivisták mellé. Nem hiába tiltakoznak: 20 kilométerre tőlük, Remlingenben működik a régió egyik nukleáris hulladéktárolója, az Asse sóbányában. Első magyar csoportként lehetőségünk nyílt, hogy megismerjük a bánya rejtelmeit.

A só, ahogy a bodai agyagkő, korábban tudományosan megalapozott kőzetnek tűnt a radioaktív hulladék tárolására. Az idő (az a néhány évtized) azonban elég volt, hogy bebizonyítsa, a radioaktív szennyezésnek semmi sem szabhat gátat. A 126 ezer, kis-és közepes aktivitású radioaktív hulladékot tároló hordó ugyanis 1988-ban elkezdett szivárogni, ezzel szennyezve a talaj-és ivóvíz bázist a környéken. Olyan emberi hibák sorát követték el a bányában, melyeknek sosem szabadott volna megtörténnie. Már a 60-as években megtörtént az első bányaomlás. Ahogy a helyi (egyébként állami) alkalmazott elmondta nekünk, egy dolgot nem vettek figyelembe a tároló tervezői: a bányát jól ismerők véleményét. Ha megkérdezték volna a maroknyi tüntetőt, aki a bejáratnál várta őket mindig, vagy bármelyik bányászt, akivel nap, mint nap találkoztak, bárki megmondta volna nekik. Ha egy részét kifejted a bányának, azt rögtön pótolnod kell, különben beomlik. Ennek hiányában az elefántcsonttoronyban létező kutatókat óriási meglepetésként érte, mikor összeomlott az egyik tárna. De ezekben az időkben, mikor a kifogyhatatlan energián álmodoztak a kutatók, kevés figyelmet fordítottak a nukleáris energia által termelt szemétre. Így fordulhatott elő, hogy kotró kocsival tolták halomra a radioaktív hulladékokat tartalmazó konténereket-úgy, mintha nem lenne holnap. De nem csak az elhelyezésnél vétettek hibákat. Mai napig vannak olyan konténerek a bányában, melyekről azt sem lehet tudni, milyen radioaktivitást hordoznak magukban (a felirat: alfa, béta, gamma-igen. Mintha ilyen egyszerű lenne…).
Forrás: spiegel.de
A bánya ma felszámolás alatt van. Az eredetileg 900 méter mélységben már nem végeznek munkát, a legmélyebb pont most a 750 méter, ahol mi is jártunk. Innen mentik most a menthetőt, és viszik fáradhatatlanul a felszínre a hulladékot. Jártunk termekben, ahol folyamatosan szivárog a radioaktív víz. Medencében tárolják, vizsgálják, de a helyzeten ez sem változtat. Túravezetőnk szerint most jutottak el az utolsó utáni pillanatba. Mindennap arra kelnek, lehet mára már beomlott a tárna, ahol tegnap dolgoztam. Lehet, ma már nem tudunk minden hulladékot a felszínre szállítani.

A bányát elhagyva megvizsgálta minket, érte-e szennyezés a testünk (nem, szerencsére), a lelkünk azért elég „koszosan” hagyta el a bányát. Bár az ott dolgozók tisztában vannak a tároló veszélyeivel és az elhibázott döntések sorával, az állam által foglalkoztatott munkások önkritikusan tudnak beszélni a hibákról, mégsem nyugodtunk meg. Ha a mindig precíz Németországban megtörténhetett ilyen, vajon Magyarországon mi lesz, ha elkészül a bodai radioaktív hulladéktároló?

A pécsiekkel közös út már most meghozta a gyümölcsét. Írunk, beszélünk, beszélgetünk az anti-nukleáris ellenállás felépítéséről. A jó példákkal előttünk tudjuk, nem szabad lankadnunk. Az aktív ellenállás jegyében útnak indítottuk petíciónkat a Mecsek természetvédelmi területére tervezett uránbánya nyitás ellen. Itt csatlakozhatsz, és lehetsz részese te is az új mozgalomnak: https://www.peticiok.com/veszelyben_a_mecsek_stop_uranbanya

További olvasnivalók a résztvevőktől:

https://www.pecsistop.hu/tartalom/cikk/497236_az_atomvonaton_nincs_fek?fbclid=IwAR2gHYDrrUwLQzp55FAhGbvZSUPUnRbdgKtMSWyinGuqNRgSxCj_lsazfdY

https://gerillamarketing.blog.hu/2018/11/19/a_nemet_zold_mozgalom_szive_az_atomellenesseg?fbclid=IwAR3yexF05ANiclnq_TRGC3uunHM6Pi4ugrplKEfaw2VuWy3Um8dHaIDwOJ0

Az utazás az Open Society Foundations és a Bewegunsstiftung támogatásával valósult meg.


Ha véleményed vagy kérdésed van, írj a bejegyzés szerzőjének!
Mátyás Eszter matyas@energiaklub.hu