30 fok feletti vízhőmérsékleteket mértünk a Dunában Paksnál – a hivatalos hőmérő „elromlott”

3fok-1 (1).jpg

Miután az Energiaklub hiába kérte a hivatalos mérési adatokat, több ponton is 30 fok feletti vízhőmérsékleteket mértünk az utolsó kánikulai napon, pénteken a Paksi Atomerőmű hűtővizének kifolyócsatornája alatt a Dunában. Az atomerőműtől feljebb északra néhány kilométerrel 25-26 fokos volt a folyó vize ugyanebben az időpontban. Bár a ma is érvényben lévő minisztériumi rendelet rögzíti, hogy a kibocsátási ponttól folyásirányban számított 500 méteren lévő szelvény bármely pontján a befogadó víz hőmérséklete nem haladhatja meg a 30 °C-ot, ez helyszíni méréseink szerint sehol nem teljesült a kérdéses folyószakaszon. Videóriport.

 

Az Átlátszó újságírói augusztus 24-én, pénteken indultak útnak az Energiaklub szakértőivel, hogy megmérjék a Duna vízhőmérsékletét a Paksi Atomerőmű környékén. Az egykori Környezetvédelmi Minisztérium ma is érvényben lévő, 2001-es rendelete úgy szól, hogy a folyó élővilágának védelmében a hűtővíz kibocsátási pontjától számított 500 méteres folyószakaszon a vízhőmérséklet sehol nem haladhatja meg a 30 fokot.

Ősz János gépészmérnök, a BME Energetikai Gépek és Rendszerek tanszékének egyetemi docense a Magyar Narancs múlt heti számában azt nyilatkozta, hogy minden atomerőműnél megállapítanak egy határértéket, hogy legfeljebb hány fokos lehet a folyó, miután visszavezették bele a hűtővizet. Ez a paksi atomerőmű esetében 30 fok, de például Franciaországban csak 28 fok, ott augusztus elején három atomerőműben állítottak le blokkokat annak érdekében, hogy megvédjék a folyók élővilágát.

A megújuló energiaforrásokat népszerűsítő Energiaklub környezetvédelmi egyesület megpróbált hivatalos adatokat szerezni a szóban forgó Duna-szakasz hőmérsékletéről a Paksi Atomerőmű Zrt.-től közérdekű adatigénylés útján, ám megkeresésükre egyelőre nem is válaszoltak. A G7 gazdasági portál szombati cikkébőlaz is kiderült, hogy a Vízügyi Főigazgatóság paksi mérőegysége éppen augusztus elején hibásodott meg.

„Egy zátony kialakulása miatt a készülék rossz adatokat küldött, ezért a hatóságnál kézi mérésre álltak át. Ebből viszont – szemben az automatikus óránkénti méréssel – naponta csak egyet csináltak, méghozzá reggel hétkor, amikor a leghidegebb a Duna.” – írja a G7 cikke.

Mindezek fényében döntöttünk úgy, hogy megkeressük azt a folyószakaszt egy kánikulai nap közben, ahol ezeket a méréseket végzik, illetve óránként kellene végezni szemben a napi egy, kora hajnali alkalommal. Terepszemlénk nem tekinthető hivatalos mérésnek, de az általunk használt mindkét hőmérő 30 fok fölötti vízhőmérsékleteket mutatott a kérdéses folyószakasz tetszőleges pontján, még a kiömlő paksi hűtővíztől 500 méterrel lejjebb is. Ugyanekkor néhány kilométerrel északabbra, a hűtővíz kifolyása fölötti szakaszon 25-26 fokokat mértünk a folyóban. Nézzék:

 

30 fok feletti vízhőmérsékleteket mértünk a Dunában Paksnál – a hivatalos hőmérő „elromlott” from atlatszo.hu on Vimeo.

A Paksi Atomerőmű Zrt. a múlt héten azt nyilatkozta, hogy ha a Duna vízhőmérséklete átlépi a 25 fokot, időszakosan monitorozni fogják a hűtővíz torkolatától 500 méterre a folyó tényleges hőmérsékletét, és ha úgy látják, hogy megközelíti a határértéket, akkor csökkenteni tudják a Duna hőterhelését, például azzal, hogy a kondenzátor hűtővízrendszer által felhasznált víz mennyiségét megnövelik. Az Átlátszó terepszemléje szerint ez nem valósult meg, tehát az atomerőmű minden valószínűség szerint jogszabályt sért, és félretájékoztatja a lakosságot. Még szomorúbb, hogy ebben a játékban úgy tűnik, hogy a Duna védelmét szolgáló vízügyi hatóság is részt vesz.

Szöveg: Oroszi Babett — Videó: Dohi Gabriella

Frissítés (2018. augusztus 28.): Cikkünk megjelenése után megkaptuk a Paksi Atomerőmű Zrt. hivatalos mérési adatait, erről ebben a cikkben olvashat: Itt vannak a hivatalos mérési adatok – az atomerőmű szerint 29,88 fokos is volt a Duna Paksnál

 


Ha véleményed vagy kérdésed van, írj a bejegyzés szerzőjének!
Fülöp Orsolya [email protected]