Hogyan tedd zöldebbé az otthonod?

Pej Zsófia

Örömmel osztjuk meg ezt a hasznos útmutatót, és alig várjuk, hogy lássuk, hogyan kel életre a zöld infrastruktúra a magyar településeken! 🌿💚

Minden talpalatnyi zöld számít, hiszen minden egyes levélke fontos szolgáltatásokat nyújt, például jobb hőérzetet és tisztább levegőt teremt. Ezért nemcsak a közterületeknek, hanem minden kertnek, udvarnak és erkélynek is zöldülnie kell! 

Összeállítottunk egy nagyon rövid, színes és számos kiegészítő tartalomhoz elvezető útmutatót, hogy a városok zöldítésébe bárki be tudjon kapcsolódni, hiszen ez nem űrtudomány és nemcsak a környezetünknek, önmagunknak is jót teszünk vele.

Tudtad? 

✅ Egy 70 éves és egy 50 éves fa megtermel annyi oxigént, amire egy embernek egy év alatt szüksége van.  

✅ Gyepterületek 8-10 fokkal hűvösebbek nyáron, mint a burkolt felületek, fás területeken a különbség 10-13 fok! 

✅ A jó állapotban lévő természet – és akár a kerted is – számtalan módon segíti az emberi jóllét fenntartását, ezen belül pedig a mentális egészségünk védelmét: gyorsítja a stressz utáni regenerációt, javítja a hangulati állapotot, hozzájárul az idegrendszeri regenerációhoz, javítja a figyelmi és kognitív funkciókat.

Akár a klímaváltozás hatásai ellen szeretnél küzdeni, a levegőminőséget javítani, vagy egyszerűen élvezni a növények terápiás hatását, ez az útmutató tökéletes társ lesz az út során.

Mit találsz az útmutatóban?

Információkat arról, hogy a növények milyen ingyenes szolgáltatásokat nyújtanak – például a levegő minőségének javítása vagy a stressz csökkentése.

Rövid videókat: Bármihez is van kedved: zöldség, gyógynövény vagy dísznövényekhez, esővízgyűjtéshez vagy a természet utánzásához – ebben megtalálod, hogyan csináld!

Egyszerű, praktikus megoldásokat, amelyek könnyedén megvalósíthatók erkélyeken, kertekben vagy akár városi udvarokban is.

Ellenőrző listákat: Biodiverz kerted van-e? Megvan-e mindened a balkonkertészethez?

Ösztönzést, hogy az önkormányzatokkal együttműködve tegyétek zöldebbé a közterületeket is.

 

Lapozz bele és válaszd ki, idén mibe fogsz bele!

Az útmutatónk PDF formátumban megnyitható, illetve letölthető a cikk alján, vagy ide kattintva online lapozgatható formában.

 

Itt az ideje magvadászatra indulni, nekiállni a palánta-nevelésnek!

Az útmutatót a GreenScape CE projekt keretében dolgoztuk ki.