Távhő körkép és kisokos 2.

Ismét nekifogtunk tehát, és összegyűjtöttük 30 magyarországi település távhő-díjait. Itt jegyeznénk meg (zárójelben), hogy egyáltalán nem volt könnyű dolgunk. A vizsgálni szándékozott távhőszolgáltatók jelentős része ugyanis sajnos nem tartja szükségesnek, hogy tarifáit közzétegye a világhálón. Ezen esetekben tehát kénytelenek voltunk hírlevelekből tájékozódni, vagy az önkormányzati oldalakról a „T^!ho+++e””?%%20%///rol.doc” és ehhez hasonló fájlnevek között fellelni az érvényes rendeletet, és abból kisilabizálni az éppen aktuális tarifákat.

 

A tarifák összegyűjtése után kiszámoltuk, mennyibe kerül egy átlagosnak tekinthető, 50 m2-es távfűtéses lakás fűtése egy évben, a mellékelt módszertan szerint. Kíváncsiságból annak is utánaszámoltunk, hogy hozzávetőlegesen mennyibe kerül jelenleg egy hasonló méretű, egyedi gázfűtéses háztartásnak előteremtenie ugyanezt a hőmennyiséget. Az eredményeket diagramon szemléltetjük, amelyet a kapcsolódó fájlok között talál meg.

Lássuk, miről is árulkodik ez a diagram! 

Jól látható, hogy az árszínvonal tekintetében igen nagy eltérések vannak a települések között: egy keszthelyi háztartás például évente több mint 100 ezer forinttal fizet többet a távfűtésért, mint egy szarvasi vagy egy paksi. (Megjegyzés: a szolgáltatott hő Szentesen és Szarvason a gyógyfürdőben is használt termálvízből, Pakson az atomerőműben a villamosenergia-termelés során keletkező gyakorlatilag hulladék hőből, Ajkán és Oroszlányban szén és biomassza, a többi bemutatott településen pedig döntő részben földgáz égetéséből származik.) Ha a vizsgált települések áraiból átlagot vonunk, akkor azt mondhatjuk, hogy az ezen településeken élők évente átlagosan bruttó 160 ezer forintot fizetnek ki 50 m2-es lakásuk fűtéséért (az új, csökkentett ÁFA-kulccsal számolva). Sok ez vagy kevés? Attól függ, mihez képest. Mivel az ország lakosságának jelentős része földgázzal fűt, előszeretettel szokták a távhőt a gázfűtéshez hasonlítani – az egyéb fűtési módokról (tüzifa, pellet) indokolatlanul kevés szó esik.

 

A gázért az ún. egyetemes szolgáltatásban részesülő fogyasztók (ide tartozik a lakosság is) minimális eltéréssel ugyanannyit fizetnek az ország teljes területén, hiszen a gáz gyakorlatilag (piacnyitás ide vagy oda) még mindig hatósági áras termék. Mégsem olyan egyszerű azonban kiszámítani, mennyibe is kerül átlagosan egy 50 m2-es gázfűtéses lakás éves fűtése. A távfűtéssel ellentétben ugyanis, ahol a megtermelt és lakásunkba eljuttatott hő árát fizetjük meg, gázfűtés esetén azért a gázért fizetünk, amelyből kazánunk segítségével még elő kell állítanunk a szükséges hőt. Az pedig, hogy 1 m3 megvásárolt földgázból mennyi hőt tudunk előállítani, nagyban függ gázkészülékünk típusától, műszaki állapotától, a csővezetékek hőszigetelésétől stb. A korábbi gyártású kazánok nagy részének éves átlagos hatásfoka mindössze 70% vagy esetleg ennél is kevesebb, míg egy korszerű, jól méretezett alacsony hőmérsékletű vagy kondenzációs kazán éves hatásfoka könnyedén meghaladhatja a 90%-ot. (Itt az átlagos, éves hatásfokot kell figyelembe venni, és nem a berendezés névleges hatásfokát!) Vagyis a hatékonyabb készülékek ugyanannyi hő előállításához kevesebb földgázt használnak fel. Ábránkon ezért feltüntettük egy hatékony és egy kevésbé hatékony gázkazánnal rendelkező háztartás éves fűtési költségét is. Látható, hogy kevésbé hatékony berendezés esetén a gázfűtés bruttó költsége (25% ÁFA) a legtöbb vizsgált település esetén valóban meghaladja a távfűtés bruttó költségét (5% ÁFA), a hatékony berendezés esetén azonban egyáltalán nem ez a helyzet! Ebben az esetben a gázfűtés csaknem minden településen olcsóbb, mint a távfűtés. Mindenképpen leegyszerűsítőek tehát a távfűtés versenyképességéről olvasható, hallható kategorikus kijelentések – a titok ezúttal is a hatékonyságban rejlik! 

 

Felmerül a kérdés ugyanakkor, hogy a fölgáz ára vajon a „helyén” van-e? Avagy talán mesterségesen az indokoltnál alacsonyabban tartja a politika még mindig? (Ebben az elemzésben egyébként nem számolunk a gázár-támogatással sem, amely az érintettek felénél, további ártorzító hatással bír). Ebben az esetben ugyanis a szabályozott, nyomott árú gázfűtést hasonlítjuk össze a tavalyi évig szabályozatlan, monopolhelyzetben lévő távhőszolgáltatók áraival. Ez mindenképpen megnehezíti a tisztánlátást, és az sem sokat segít, ha a döntéshozók különböző ÁFA-kulcsokkal még átláthatatlanabbá teszik az energiaszektort. Nem beszélve arról kérdésről, hogy mennyire diszkriminatív az – elvileg – környezetbarát távhő csökkentett ÁFA-kulcsa a többi, normál adókulccsal bíró, megújuló energiaforrásokat (fa, pellet, stb.) használó, azaz szintén környezetbarát fűtési móddal szemben. Sajnos az ehhez hasonló intézkedésekkel az állami szabályozás igen zavaros jelzéseket ad a fogyasztóknak, és félő, hogy nem a helyes irányba befolyásolja döntéseiket.

 

E kis kitérő után térjünk vissza diagramunkhoz, és lássuk, miről árulkodik még!

Az ábrán jól látszik, hogy nemcsak a teljes fizetendő éves díj, hanem az alapdíj illetve hődíj egymáshoz viszonyított aránya is eltérő a különböző települések esetén. Kecskeméten és Szegeden például nagyjából azonos a fizetendő hődíj nagysága, viszont Szeged esetén magasabb az éves alapdíj. Itt álljunk is meg egy pillanatra és tisztázzunk egy kérdést: mire és hogyan fizetjük az alapdíjat? 

 

Alapdíjat alapvetően azért számol fel a távhőszolgáltató, hogy, egyrészt, folyamatosan fenntartsa, karbantartsa, illetve – szerencsés esetben – korszerűsítse, fejlessze a távhőrendszerét. Ezzel kapcsolatban a szolgáltatónak az év során folyamatosan költségei merülnek fel, gyakorlatilag függetlenül attól, hogy éppen fűtési időszak van-e, vagy sem. Sőt: kis túlzással ezek a költségek akkor is felmerülnének nála, ha mondjuk valamilyen okból egy évre teljesen leállna a távhőszolgáltatással, hiszen a vezetékeket, berendezéseket ekkor is karban kellene tartania. A távhővezeték fenntartásán kívül az alapdíjba azokat a költségeit is belekalkulálja a szolgáltató, amelyek a cég működtetésével kapcsolatban szintén állandóan felmerülnek – ilyen pl. a munkavállalók bére, az irodák bérleti díja és rezsiköltsége, a berendezések értékcsökkenése stb. A szolgáltató az alapdíjat tehát (elvileg!) úgy állapítja meg, hogy megbecsüli és összesíti mindezen költségeket egy adott időszakra nézve – mondjuk egy évre, vagy egy negyedévre. Legyen ez mondjuk évi 800 millió Ft. Ezt az összeget a szolgáltató jellemzően az összes, általa távhővel ellátott lakás, épület légköbméterének összegére osztja szét. Tegyük fel, hogy ez 2,5 millió légm3. Ekkor az alapdíj 320 Ft/ légm3 lesz, tehát egy átlagos lakásnak, ami kb. 140 légm3, évente 140*320=44800 forintot kell kifizetnie alapdíj címén a szolgáltatónak. Ezt azonban nem egy összegben fizetjük, hanem hónapokra egyenletesen elosztva, tehát nyáron is, amikor nincs fűtés. Ebben a példában ez havonta 44800/12=3733 Ft. 

 

Térjünk vissza eredeti kérdésünkhöz: miért van különbség a települések között a fizetendő alapdíjban? Egyrészt azért, mert településenként eltérő méretű és kiterjedtségű távhőrendszerek léteznek: egy olyan település esetén, ahol egy viszonylag kis területre koncentrálódik a távfűtött lakások, épületek összessége, és közel van a hőt előállító fűtőmű is, ott összességében rövidebb távhő-vezetékrendszerre van szükség. Vagyis kevesebb csövet kell korszerűsíteni, karbantartani, tehát ebben az esetben ezek a költségek arányában véve alacsonyabbak, mint egy olyan településen, ahol a távfűtéssel ellátott lakások szétszórtan helyezkednek el (esetleg egy nagyon hosszú utca mentén), esetleg a hőt előállító fűtőmű is viszonylag messze van, vagyis ahol több vezetékre van szükség. (Persze kérdés, hogy az utóbbi település esetén megéri-e kiépíteni a távhőellátást, illetve hogy lehet-e alacsony az ára…) A távhőrendszerek nagysága mellett a szolgáltatók eltérő gazdálkodási gyakorlata is okozhatja az alapdíjakban mutatkozó településenkénti eltéréseket: két vállalat közül értelemszerűen a hatékonyabban gazdálkodó, erőforrásait takarékosabban felhasználó vállalat állandó működési költségei az alacsonyabbak. 

 

Az alapdíj kérdésének tisztázása után térjünk át a távhőszolgáltatónak fizetendő díj másik lényeges összetevőjére: a hődíjra. Pillantsunk rá ismét a diagramra! Láthatjuk, hogy a hődíjak tekintetében is vannak eltérések az egyes települések között: Szombathelyen és Pécsett például az alapdíjak hasonló nagyságúak, a hőért azonban Szombathelyen többet fizetnek a háztartások. Miért van ez? A szolgáltató által kért hődíj nagysága lényegében attól függ, hogy mennyiért vásárolja meg a hőt a hőtermelőktől, illetve milyen költségen tudja ő maga előállítani, amennyiben saját maga is termel hőt. A szolgáltató és a termelő között kialakuló hőárat több tényező is befolyásolja: függ a hőt előállító berendezések típusától, hatásfokától, a felhasznált tüzelőanyag árától, a szolgáltató által igényelt ún. lekötött teljesítmény nagyságától, a termelőnek az áram kötelező átvételéből származó árbevételétől stb. Mindezeken kívül a szolgáltató és a termelő közti hő árát a lakossági gázárakhoz, vagy a fűtő- illetve gázolaj világpiaci árának alakulásához is szokták kötni. Természetesen a hőár kialakításában nagy szerepet játszik a szolgáltató érdekérvényesítő képessége, alkupozíciója is, hiszen a termelő minél magasabb áron akarja értékesíteni a hőt, a szolgáltató pedig minél olcsóbban akarja megvásárolni azt. A vásárolt hőt a szolgáltató elvileg – ha a szolgáltató illetve az árhatósági szerepet betöltő önkormányzat a fogyasztók érdekeit tartja szem előtt – a vásárlási ár közelében, alacsony árréssel adja tovább a lakosságnak. 

 

A fogyasztók a hődíjat az elfogyasztott hőmennyiség után fizetik, azaz a fizetendő hődíj nagysága attól függ, hogy az adott hónapban mennyi energia volt szükséges az adott lakás fűtéséhez. (Pontosabban az épület fűtéséhez, hiszen a mérés általában épületenként történik a hőközpontban. Az itt mért mennyiséget osztják majdan szét az épületben található lakások között.) A fűtési célú hőért értelemszerűen a fűtési szezonban fizetünk (vannak azonban szolgáltatók, akik lehetővé teszik, hogy a téli fogyasztásunkat egész évben elnyújtva, részletesen fizethessük ki.) Az általános gyakorlat azonban az, hogy a fűtésért nyáron csak az alapdíjat fizetjük, télen pedig az alapdíjat és a hődíjat együtt. (A használati melegvízért természetesen télen és nyáron is fizetünk, szintén alapdíjat és hődíjat, de ebben a cikkben a melegvíz kérdésére nem térünk ki.) Ha egy településen pl. 3500 Ft/GJ tarifa van érvényben, akkor a példánkban szereplő 50 m2-es lakás átlagos fűtési hő-felhasználásával számolva mondjuk januárban nagyjából 20 ezer forintot kell fizetnie a háztartásnak. Tehát a korábbi példa szerinti alapdíjat is figyelembe véve ez a háztartás havi több mint 23 ezer forintot fizet ki télen a fűtésért.

Végezetül fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a cikknek nem célja bárkit is a gázfűtésre vagy éppen a távfűtésre rábeszélni, vagy arról lebeszélni. A fűtési mód megválasztásánál ugyanis sok szempontot kell körültekintően mérlegelnünk. Meg kell vizsgálnunk többek között, hogy mekkora beruházási költséggel jár az áhított berendezés beszerzése, beszerelése illetve az esetleg szükséges infrastruktúra kiépítése. Tudnunk kell, hogy milyen hosszú a berendezés élettartama, mennyibe kerül a karbantartása és, hogy hogyan alakul majd a különböző energiahordozók (gáz, tűzifa, fapellet, geotermikus energia stb.) ára stb.. Ebben az elemzésben tehát nem a különböző berendezések, fűtési módok, beruházások megtérülését kívántuk kiszámítani és összehasonlítani, hanem egyszerűen arról szerettünk volna egy körképet adni, hogy a jelenleg érvényes tarifákkal számolva mekkora fűtésszámlát fizetnek ki a távfűtéses, illetve a gázfűtéses háztartások egy évben. Ahogy azonban elemzésünk során jeleztük is, mindebből messzemenő következtetéseket nehezen lehet levonni egyrészt a két fűtési mód eltérő jellegéből adódóan, másrészt pedig bizonyos „hungarikumoknak” köszönhetően…

 

Az sem célunk továbbá ennek a cikknek a keretei között, hogy részletesen bemutassuk és elemezzük a távhő jelenlegi árszínvonalához vezető okokat  (amilyen pl. az infrastruktúra szükséges korszerűsítéseinek, fejlesztéseinek elmaradása, a mesterségesen kialakított lakossági gázárak, a szabályozhatatlan fűtési rendszerek, a távhőellátók tulajdonosai illetve a fogyasztók közti érdekellentét, az önkormányzatok gazdálkodási gyakorlata, a termelők, beruházók profitelvárásai, a távhőpiac eddigi szabályozatlansága stb.).

Célunk viszont – ahogy ezen a honlapon minden esetben -, hogy minél érthetőbbé tegyük a felhasználók, energiafogyasztók és az érdeklődők számára ezt a közvélemény számára esetleg bonyolultnak és átláthatatlannak tűnő témát. Reméljük, sikerült hozzájárulnunk a tisztánlátáshoz.