Mire elég a 13 százalék?

A bizottság javaslatának kialakításakor a magyar kormányzat – mint eddig oly sokszor – élenjárt az alkudozásban. Sikerült – 2007 márciusában – elérni, hogy a megújuló energiaforrások 20 százalékosra tervezett aránya ne minden tagállamra nézve legyen kötelező, hanem 2020-ig a gazdasági teljesítőképesség alapján differenciáljanak. A Magyarországra megállapított 13 százalékos megújuló energia arány tehát ez utóbbiról bizonyítvány. Vállalásunkkal nem sokkal maradunk el Szlovákiától és Lengyelországtól. A régióban Csehország is ugyanennyit vállalt, ugyanakkor Románia a 24 százalékékos vállalásával már-már a legambiciózusabb ország.

Növeljük a lemaradást!

A Bizottság szerint a megújuló energiaforrások egyre növekvő mértékű hasznosítása a globális klímaváltozás miatt elkerülhetetlen, továbbá csökkenti az importfüggőséget Oroszországtól és a Közel-Kelettől, valamint a térség gazdasági versenyképességét növeli. Ez utóbbi megállapítás Magyarországra értelmezve azt jelenti, hogy a technológiai és gazdasági lemaradásunk nemhogy csökkenne, hanem még tovább nő a nyugat-európai régióval szemben, hiszen azok az országok magasabb arányú megújuló energiaforrással számolnak.

Sok vagy kevés?

Más oldalról közelítve a 13 százalék a jelenlegi 4 százalék körüli megújuló aránynak több, mint a háromszorosa. Ezt akár látványos fejlődésnek is tekinthetnénk, de két okból mégsem tehetjük.

Egyrészt azért, mert az eddigi számítások szerint az ismert technológiai feltételek mellett, kizárólag napkollektorokkal és napelemekkel legalább kétszer annyi energiát termelhetnénk meg, mint amit az ország jelenleg felhasznál. Szélről, geotermiáról, biomasszáról tehát még nem is beszéltünk.

Kérdés, hogy mindezt milyen áron érhetnénk el? Erre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2007 tavaszán már választ adott: Minden egyes százalék megújuló energia aránynövelés 30 milliárd Ft-jába kerül az országnak. Azaz 9 százalékos növelés mai áron 270 milliárd Ft-os közpénzt igényel 2020-ig, ami évente 22,5 milliárd Ft. ráfordítás. Sok vagy kevés? Vegyük figyelembe, hogy csak a gázártámogatás 2008-ban több, mint 80 milliárd Ft.

Másik okunk arra, hogy a 13 százalékot alacsonynak tartsuk a pár év alatt – rosszul – kialakult piaci viszonyokban keresendő. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis félő, hogy a 13 százalékos cél teljesítéséhez elegendő lesz csak a „nagy játékosokat” bevonni. Azaz egy-két nagyerőművi kazánt fa-, vagy vegyestüzelésre átállítanak, egy-két nagyobb bioetanolt előállító üzemet, vagy szalmatüzelő erőművet beindítanak, esetleg mutatóban elkészülhet még egy-két biogáz fűtőerőmű és szélerőmű, de a valóban decentralizált energiatermelés aránya számottevően nem fog nőni, és a háztetőkön sem látunk majd tömegével napkollektorokat. Magyarul esély sincs egy valóban munkahelyeket teremtő, versenyképességet fokozó, hazai megújuló energia ipar kialakulására.

Senki sem kötelez bennünket arra, hogy ne teljesítsük túl ezt a célértéket. A magyar kormány a brüsszeli számnál ambiciózusabb cél felé is törhetne, és ez még akkor is igaz, ha a szintén 2020-ig szóló megújuló energia kormánystratégiában az EU-s arányoknál egy-két százalékkal magasabb célokat találunk.

22-es csapdája

Az előbb említett stratégiát a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium dolgozta ki. Ugyanaz az a minisztérium, amely a január 1-től érvényes megújulós villamos energia szabályozásért is felel. A végrehajtási rendelet azonban nemhogy a megújuló stratégiával, vagy a régi és új EU direktívával, de még a tavaly nyáron elfogadott Villamos Energia Törvénnyel sincs összhangban. Ahelyett ugyanis, hogy ösztönözné a kiserőművi „zöldáram”-termelést, mind a termelők, mind az eljárni hivatott jogszabály-alkalmazóhatóságokkal szemben teljesíthetetlen feltételeket támaszt. Jelenleg ott tartunk, hogy a szél- és vízerőművek tulajdonosai anyagilag akkor járnak jól, ha nem termelnek semmit. Az ilyen típusú erőműveknél tarthatatlan menetrendadási kötelezettségből fakadóan nagyobb lehet a büntetés, mint a bevétel.

Akkor most mi is a cél?!

Már az sincs rendben, hogy a mindenkori kormányzat rendszeresen a háttérbe húzódik, és tárgyalóink a lehető legkisebb erőfeszítéssel járó célok elérését lobbizzák ki az országnak, legyen szó környezetről, megújuló energiaforrásokról vagy energiahatékonyságról. Emiatt az EU-ban már csak legyintenek ránk. Az viszont teljességgel érthetetlen, hogy döntéshozóink miért igyekeznek a lealkudott cél elérését is elszabotálni? Miért akarnak egy fiatal iparágat, piacot a bizonytalanságban tartani, és ezzel elejét venni a további vállalkozó kedvnek? Hogy a régi klientúrát további zsíros cubákokhoz juttassák? Miért nem készült még el egy átfogó elemzés az egyes megújuló erőforrások potenciálját illetően? Mondjuk a stratégia elkészülését és a brüsszeli számokat megalapozandó.