Energiabiztonság, Ázsia, Európa, avagy Szingapúrból jelentjük
„Energy security in Southeast Asia and Beyond - from Competition to Cooperation?” - Civil Society’s Stake in Asia’s and Europe’s Energy Policy. Ezzel a talányos címmel rendeztek Szingapúrban három napos konferenciát, amelyen az Energiaklub igazgatója, Ámon Ada is részt vett. Tapasztalatait és élményeit az alábbi írásban osztja meg az olvasókkal.
A Frierdich Ebert Alapítvány és a Rajaratnam School of International Studies meghívására a konferencián két európai szervezet képviseltette magát. Az Energiaklubra az energia- és klímapolitika területén zajló évtizedes együttműködési tapasztalatok miatt esett a szervezők választása. Erről a témáról is kértek egy célzott előadást, amelynek örömmel tettünk eleget.
Azt nehéz megítélni, hogy egy 20 perces előadással mennyire lehet hozzájárulni a délkelet-ázsiai energiabiztonsággal foglalkozó szervezetek együttműködési vágyához és készségéhez, de személy szerint én nagyon sokat tanultam erről a régióról ez alatt a pár nap alatt. Délkelet-Ázsia egy hihetetlen sokszínű térség: sok és különböző demokratikus szinten lévő országok kölcsönhatásában fejlődik, melyek amúgy nagyon szabdaltan, ezernyi szigeten terülnek szét. Érthető, hogy az energiabiztonság ebben a kontextusban mást jelent, mint az EU számára. Sok ország még mindig óriási energiaforrás vagyonnal rendelkezik, mégis közülük néhány már jelentős nettó importőr. Érdekes előadások hangzottak el India és Kína energiabiztonság terén kialakított politikájáról. Lehet rettegve figyelni, ahogy az indiai és főleg a kínai energiaigény és ezzel összefüggésben a CO2-kibocsátás drámaian növekszik, de ezekben az országokban nagyságrendekkel komolyabb szakpolitika háttér, tudatosság és felkészültség tapasztalható az ottani döntéshozók részéről, mint a kelet-európai régiónk egyes országaiban.
Persze a demokrácia szintje vagy annak hiánya elég komolyan rányomja bélyegét a helyi civilek lehetőségeire ezen a téren. Laoszban még csak három hónapja jegyezhetők be civil szervezetek, hogy egy extrém példát hozzak. De vajon Sri Lanka, Malajzia, Fülöp-szigetek, Indonézia, Thaiföld vagy Korea civil szervezeteinek számára milyen relevanciával bír az EU energiapolitikája? Mit üzen a 2020-ig 3x20% politikája? Az biztos, hogy a meghívott civil szervezetek csak akkor tudnak példálózni saját kormányuk felé az itt megismert európai modellel, ha az elkezd végre működni. Akkor várható a gyorsan növekedő ázsiai országok tudatos és remélhetőleg jól felfogott érdekükben követett önmérséklete, ha az EU politikusaitól nem csak üres frázisokat hallanak, hanem mindenki teszi a saját háza táján a dolgát.
A konferencia minden esetre elérte azt, hogy az energia területén aktív szervezetek elkezdték egymással megosztani tapasztalataikat: megindult egyfajta hálózatosodás. Egyértelművé vált, hogy melyek azok a témák, amikkel mindenképpen érdemes külön is foglalkozni; a nukleáris energia, a pálmaolaj kérdése és a megújulók szabályozása valamint a helyi alkalmazás (best practice) terén nagyon sok európai tapasztalat érdekes lehet. A technológia átadással és a tőkeáramlással kapcsolatban, pedig igen fontos lenne az eurázsiai kontinens mindkét oldalán a civil kontroll szerepe.
A konferenciának egyébként beszédes színteréül szolgált Szingapúr, amely egy hihetetlenül vibráló, multi-kulturális, felhőkarcolókkal és autók millióival teli világváros. Emellett ott is van kerékpáros élet. Igaz, ebben a melegben és párában már a biciklik is kezdenek megolvadni.
