Napkorona Bajnokság harmadszor

Melyik a legnaposabb magyar település? Melyik falu vagy város használja ki a legjobban a napenergiában rejlő lehetőségeket? Hamarosan kiderül: közeleg ugyanis a Napkorona Bajnokság idei eredményhirdetése. A különdíjasok idén Rómában vehetik át megérdemelt jutalmukat.

Harmadik évéhez érkezett a nemzetközi RES Champions League, a Megújuló Erőforrások Bajnoki Ligájának magyar fordulója, a Napkorona Bajnokság. Idén közel 200 magyar település vesz részt a versenyben, ahol az az önkormányzat lehet a bajnok, amelynek a területén a lakosságszámhoz viszonyított legmagasabb arányban használják a napenergiát, napkollektorok vagy napelemek segítségével.

A Napkorona Bajnokság eddigi sikerét jól példázza, hogy egyre több nyertes használja a díjjal járó „Napkorona Bajnok” településtáblát, illetve a sajtóban is évről évre több tucatnyi cikk jelenik meg a kezdeményezésről. Martfű például sok szempontból profitált a bajnokságból és a tavalyi évben elnyert különdíjból – fogalmazta meg tapasztalatait Dr. Kiss Edit, a város polgármestere. Többek között megerősítést nyertek abban, hogy érdemes további lépéseket tenni az energetikai függetlenség felé. Köcse Tibor, Nagypáli polgármestere – aki tavaly Prágában ezüstérmet vehetett át a nemzetközi díjkiosztón – arról számolt be, hogy az önkormányzat szemléletformáló tevékenységének köszönhetően a falu lakói is érdeklődni kezdtek a megújuló energiaforrások hasznosítása iránt. Az önkormányzat is támogatja a lakosság törekvéseit, a nemrég lezárult ZBR-NAP pályázói számára például pályázatíró szolgáltatást biztosítottak.

Az Energiaklub frissen megjelent napenergia-piacelemzése azt mutatja, hogy az önkormányzatok egyre fontosabb szerepet játszanak a napenergia-piac vevőcsoportjai között. A KEOP és KMOP pályázati kiírásoknak köszönhetően számos önkormányzati napenergiás rendszer valósul meg. A Napkorona Bajnokság 2012-es fordulójának helyezettjei között is több olyan települést található, amely az említett pályázatoknak köszönhetően telepített napkollektorokat vagy napelemeket közintézményein.

A verseny nemzetközi fordulójában azok a települések indulnak eséllyel, amelyek nem csupán a napenergia, hanem más megújuló energiaforrás hasznosításában is jeleskednek, valamint érzékelhető a városvezetés elhivatottsága a fenntartható energiagazdálkodás irányába. Az idei évben a négy települési kategóriában Bóly, Szarvas, Tata és Miskolc méretheti meg magát a nemzetközi döntőbe bejutó német, francia, cseh és olasz településekkel.