Spanyol olcsó áram – mit üzen Magyarországnak az ibériai fordulat?
Spanyolország néhány év alatt Európa egyik legdrágább villamosenergia-piacáról az egyik legolcsóbbá vált. Az átalakulás középpontjában a nap- és szélenergia, valamint a gázfüggőség tudatos leépítése áll – mindez olyan időszakban, amikor a kontinens nagy részén még mindig a földgáz ára diktálja az áram árát.
Magyarországon is gyakran halljuk, hogy a megújulók „drágák” és „megbízhatatlanok”, ezért a rendszer biztonsága érdekében csak óvatosan szabad őket engedni a hálózatra. A spanyol példa, valamint a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) friss elemzései ennek pontosan az ellenkezőjét mutatják: a magas megújuló-részarány nem az áramszámlák ellensége, hanem az egyik legerősebb védőháló az energiaválságokkal szemben.
Spanyolország: a gázárbilincsből a megújulók felé
A 2026 január–áprilisi időszakban a spanyol nagykereskedelmi villamosenergia-ár átlagosan alig több mint 40–45 euró/MWh volt, miközben Németországban 90–100 euró/MWh között alakult, Magyarországon pedig az egész EU 3. legmagasabb átlagos áramára volt 110 euró/MWh körül.
De vajon hogyan történt ez a változás, amikor néhány éve még Spanyolország az EU-s átlag környékén állított elő áramot, most pedig annak fele alá csúszott ez be?
A különbség nem egyik napról a másikra történt, azonban mégis gyorsan lefutott és a kulcs a piac működésében látható. A nagykereskedelmi árakat annak az erőműnek a működési költsége határozza meg, amelyiket még szükséges bekapcsolni, hogy egyensúlyban legyen a rendszer – ez az ún. merit order logika. Amíg az földgáz a legdrágább, de még szükséges forrás, addig a gáz ára határozza meg a villamosenergia árát is. Spanyolországban azonban egyre kevesebb olyan óra van, amikor a gáz az utolsó, szükséges egység: míg néhány éve még az órák több mint fele ilyen volt, ma már csak minden tizedik körül. Ennek köszönhetően a gázársokk hatása jelentősen tompul a fogyasztók felé.
KERETES: Mi az a merit order, és miért baj, ha a gáz ára határozza meg az áram árát?
A villamosenergia-piacokon a termelők a saját termelési költségük (határköltségük) alapján kínálják fel a kapacitásaikat. Először az alacsony változó költségű erőművek – például a nap- és szélerőművek, majd a nukleáris és a vízerőművek –, utánuk a szén-, végül a drágább földgázos és az egyéb fosszilis erőművek kerülnek be a rendszerbe. Ezt a sorrendet nevezzük merit ordernek.
A piaci ár ugyanakkor nem az olcsó termelők, hanem az utolsó, még szükséges – tipikusan gázos – erőmű költségeihez igazodik (azaz minden piaci termelő az aktuális legmagasabb árat kapja meg a termelt áramért). Ha a földgáz ára elszáll, az gázerőművek által termelt áram ára is növekszik, így a villamosenergia-piacon kialakuló egyensúlyi ár követi az energiahordozó árát, még akkor is, ha az áram nagyját lényegesen olcsóbb megújulókból állítjuk elő. A megoldás ezért nem az, hogy fékezzük a megújulókat, hanem az, hogy annyit építsünk belőlük – megfelelő hálózattal, tárolással és rugalmassággal kombinálva –, hogy minél ritkábban kelljen a drága gázos erőműveket beindítani. Ha kevesebbszer kell bevonni gázerőműveket a termelésbe, akkor kevésbé fogják a gázárak diktálni az áramárakat.
Spanyolországban a szél- és napenergia együtt mára jóval több áramot termel, mint az összes fosszilis erőmű együtt: a napenergia részaránya 2009 és 2024 között növekedett 1%-ról 20% fölé, szélenergia esetén ez már korábban, 1999 és 2020 között történt meg. Magyarországon jelenleg 25% körül van a napenergia részesedése, a szélenergia 15 éve 1%-on van.
Nem a megújulók, hanem a rendszer vizsgázott rosszul
Nemrég a Másfélfok hasábjain is elemeztük az ibériai áramszünet tanulságait: a részletes vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy nem a jelentős nap- és szélerőművi kapacitások vezettek a rendszer összeomlásához, hanem a hálózati és szabályozási hiányosságok láncolata: a feszültségszabályozási eszközök hiánya, az inverteres (megújulós) erőművek nem megfelelő védelmi beállításai, a meddőteljesítmény-menedzsment rugalmatlansága és az információhiány együtt idézték elő a válságot – vagyis a probléma rendszerszintű volt, nem technológiaspecifikus.
A megújulók, mint árpajzs az energiaválságok ellen
A Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség (IRENA) világosan fogalmaz: azok az országok vészelték át jobban az elmúlt évek energiaválságait, amelyek időben és következetesen kezdtek el nagy mennyiségű megújuló kapacitást és korszerű hálózatot építeni. Több megújuló kevesebb fosszilis importot jelent, vagyis csökkenti az olajárakkal együtt mozgó gázárak azonnali megjelenését a villanyszámlákon.
A jelentés szerint világszerte a frissen épülő megújuló kapacitások több mint 85 százaléka már most olcsóbb áramot termel, mint az új fosszilis erőművek, miközben az energiatárolás költségei is drámai mértékben csökkentek az elmúlt másfél évtizedben. Ez nemcsak klímavédelmi, hanem nagyon is kézzelfogható gazdasági kérdés: az a gazdaság lesz versenyképesebb, amelyik alacsonyabb áron, kiszámíthatóan tud áramot biztosítani.
A regionális beágyazottság egyszerre előny és kihívás
Magyarország bizonyos szempontból kedvezőbb helyzetben van, mint Spanyolország: az ibériai rendszert sokáig „villamosenergia-szigetként” emlegették, mivel csak korlátozottan kapcsolódik a kontinens többi részéhez. Ezzel szemben a magyar villamosenergia-rendszer mélyen integrált a közép-európai piacba, több irányból jelentős határkeresztező kapacitások állnak rendelkezésre, ami megkönnyíti az importot és az exportot egyaránt.
Ez a helyzet kettős hatással van: egyrészt előny, hiszen az összekapcsolt piac árkiegyenlítő hatása miatt regionális szinten hasonló árak jönnek létre. Ugyanakkor kihívás is, mert a kedvező árú megújuló energia a szomszédos országokban is megjelenik – vagyis nem számíthatunk „magyar csodára”, a szomszédainknál lényegesen alacsonyabb árakra.
Ez ugyanakkor termelői szempontból lehetőség is: a régiós integráció azt is jelenti, hogy az új beruházások nem egy szűk, gyorsan telítődő piacra lépnek be, hanem egy nagyobb, sokszereplős rendszerbe, az újonnan létrejövő kapacitások a környező országokban is találnak piacot, nem kell mindent a határokon belül felhasználni. Ez növeli a beruházások megtérülésének biztonságát, miközben összességében lefelé nyomja az árakat a régióban.
Nappal erősek, éjjel gyengék – hogyan tovább a magyar megújulókkal?
Magyarország az elmúlt években látványos napelemes boomon ment keresztül: már februártól, egészen novemberig fordulnak elő nulla vagy negatív áras (negyed)órák, amikor a döntően Kötelező Átvételi Rendszerben (KÁT) működő, vagyis a piaci ártól függetlenül fix támogatást kapó erőművek termelnek, aminek költségét jelenleg az ipari fogyasztók fizetik meg, ezt az energiát pedig a környező országokba exportáljuk. Ezzel párhuzamosan - gyakran egy napon belül - megjelennek a többszáz eurós árak az esti órákban, amikor a szűkebb kínálat és a nagy kereslet miatt belépnek a drágább, nagyrészt fosszilis erőművek itthon és a környező országokban. A jelenlegi szerkezet így nem használja ki a napenergia árleszorító potenciálját.
Ugyanakkor a megoldás is kézenfekvő, hiszen a szél jellemzően inkább akkor kerekedik fel, amikor a nap kevésbé süt, vagyis télen és éjszaka. A napon belüli akkumulátoros tárolás jelenleg 6-10 éves piaci alapú megtérülési idővel működik, mivel lehetővé teszi a piaci arbitrázst (nappali „árzuhanás” idején olcsón betárolt energiát a csúcsidőszakban adja vissza), továbbá az egyenletesebb hálózati terhelésben is segít, sőt, a frekvenciaszabályozás terén is tud szolgáltatásokat nyújtani.
Mit üzen mindez a magyar energiapolitikának?
A spanyol példa alapján három világos üzenet fogalmazható meg Magyarország számára.
Először: a megújulók nem az árstabilitás ellenségei, hanem a legfontosabb szövetségesei. Minél nagyobb részben fedezzük hazai nap- és szélenergiából az áramigényünket, annál kevésbé leszünk kiszolgáltatva a gáz- és kőolajár hullámzásának.
Másodszor: a magyar energiapiac nem sziget, hanem egy nagyobb régiós rendszer része. Ez egyszerre teszi lehetővé, hogy a szűkös időszakokban importáljunk, és azt is, hogy a hazai termelők exportálhassák a felesleget. Az energiapolitika feladata ezért az, hogy ezt az előnyt tudatosan használja ki: támogassa azon beruházásokat és megoldásokat, amik kiegyensúlyozott termelést és fogyasztást hoznak létre, új szélenergiakapacitások és energiatárolók belépését teszik lehetővé, illetve ösztönöznek a napi szinten minél inkább kiegyensúlyozott fogyasztásra.
Harmadszor: drasztikusan fel kell gyorsítani a fosszilisektől független, a napelemes kapacitásokat kiegészítő áramtermelési módok, vagyis a szélerőművi kapacitások és a korszerű energiatárolás kiépítését.
Spanyolország néhány év alatt megmutatta, hogy a fosszilis energiától való függés nem természeti adottság, hanem politikai döntés kérdése. Ha komolyan vesszük az ellátásbiztonságot, a megfizethetőséget és a klímavédelmet, akkor Magyarország számára is egyértelmű az irány: több nap, több szél, több tárolás, korszerűbb hálózat, kiegyensúlyozott fogyasztás – és egy olyan energiarendszer, amelynek a gázfüggősége megszűnik, és így már nem a gáz diktálja az árakat.
