Visegrádi országok vállalatai a zöldáram forradalmának élén

A visegrádi országokban, Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában a vállalatok nyitottak arra, hogy áramigényüket megújuló energiaforrásokból fedezzék. Míg a vállalati szereplők már felismerték a megújuló energiában rejlő gazdasági lehetőségeket, a régió kormányainak fel kell zárkózniuk mind a célok kitűzését, mint a megvalósítást tekintve –  derült ki a német E3G által vezetett V4+ Renewable Energy Platform projekt kutatásából.

A projekt az Egyesült Királyság finanszírozásával a német E3G think tank vezetésével valósult meg, melyben hazánkat az Energiaklub, Szlovákiát a Szlovák Fotovoltaikus Szövetség, Csehországot az Megújuló Energia Kamara, Lengyelországot pedig a Lengyel Szélenergia Egyesület képviselte.

Az E3G a V4 országok partnerintézményeinek támogatásával kidolgozta a projekt kutatásának összefoglaló riportját. A jelentés bemutatja a multinacionális vállalatokkal készített online kérdőíves felmérés és mélyinterjúk eredményeit, erre építve pedig a V4-ek kormányai számára olyan szakpolitikai javaslatokat fogalmaz meg, mely a projektben résztvevő szakértők szerint a vállalatok növekvő szerepvállalását tenné lehetővé a megújuló alapú villamos energia arányának növelésében.

A tanulmány fő következetése a visegrádi régióra vonatkozóan, hogy a vállalatok már felismerték a megújuló energiában rejlő gazdasági potenciált és egyéb előnyöket. Most a kormányokon a sor, hogy kellően elkötelezzék magukat a megújuló energiaforrások hasznosítása mellett és olyan szabályozási környezetet teremtsenek, mely a vállalatokat is motiválja ebben.

Az eredeti angol nyelvű riport teljes terjedelmében ITT olvasható, a magyar nyelvű fordítása elérhető ITT.


Ha véleményed vagy kérdésed van, írj a bejegyzés szerzőjének!
Győri Kata [email protected]