Újabb ítélet az atomper(ek)ben

Ezúttal a 2004 őszén, a paksi kettes reaktor újraindítása ügyében kezdett perünk járta meg a másodfokot.

Újólag, hiszen ez a per, ahogy a 2003-as üzemzavar kárelhárításával kapcsolatban, szintén az Országos Atomenergia Hivatal ellenében folyó ügyünk is, már egyszer volt a Fővárosi Ítélőtábla előtt. Az először lefolytatott elsőfokú eljárás megfellebbezése után, még 2005-ben az Ítélőtábla az eljárás megismétlésére kötelezte az első fokon eljáró Fővárosi Bíróságot.

A mai ítélet után, ha úgy tetszik, hiába: az idén tavasszal megszületett, második elsőfokú ítélet ugyancsak nem volt alkalmas, hogy arra érdemi döntést alapozzon a fellebbviteli testület. Ezért az Ítélőtábla tanácsa ismét az elsőfokú eljárás lefolytatására szólította fel az elsőfokú bíróságot.

Gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy az 2007 szeptemberében, a kárelhárításos perben történt az Ítélőtáblán: több mint három, illetve két és fél év után mindkét perünk immár harmadszor(!) kezdi meg az első fokú folyamatot.

A mai tárgyalásról itt található az MTI beszámolója.