Az Európai Bizottság cselekvésre buzdít…
Az Európai Bizottság megkezdte a megújuló energiák hasznosításának és az energiahatékonyság növelését előmozdítani hivatott direktívák felülvizsgálatát. Ennek egyik első lépéseként 2005.december 7-én megjelentette a biomassza hasznosításának közösségi szintű felhasználásáról, az eddig elért eredményekről és a lehetséges határokról szóló elemzését az ún. „Biomass Action Plan"-t.
Ez a cselekvési terv önmagában még nem megvalósító intézkedés. Az Európai Parlament és a Tanács véleményezése után megkezdődik majd az intézkedések kidolgozása, melyek véleményezési folyamatában az Energiaklub is részt kíván venni, tekintve hogy a biomassza energetikai célú hasznosítása Magyarországon is kulcskérdés.
A dokumentumból továbbá kiderül, hogy 2006 tavaszára a bizottság elkészíti az energiapolitika területén elért eddigi eredményekről szóló ún. „Zöld Könyvet", melyben szeretnék kihangsúlyozni, hogy az egyes tagállamoktól sokkal ambiciózusabb terveket várnak a megújuló energia arányainak növelése és az energiahatékonyság területén. Az elvárások alapján hazánkat is nagyobb szerepvállalásra szólítják majd fel.
A cselekvési terv letölthető:
http://europa.eu.int/comm/energy/res/biomass_action_plan/green_electricity_en.htm