A kormányátalakítás áldozata lesz a hazai éghajlatvédelem?
Az Energiaklub határozottan ellenzi, hogy az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszerével kapcsolatos feladatok átkerüljenek a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumhoz, ehelyett inkább azt szorgalmazza, hogy az energiahatékonyság ügye kerüljön a zöld tárca felügyelete alá, ahol az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatok összehangolása jelenleg is folyik.
Szabó Imre környezetvédelmi miniszter úgy nyilatkozott a Népszava mai számában, hogy az egyes energetikával kapcsolatos ügyek, így például a klímaváltozással összefüggő emissziókereskedelem kikerül a környezetvédelmi tárca felügyelete alól. Ez a kormányzati logika szerint azt jelentené, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium kapná meg az ezzel a területtel kapcsolatos feladatokat. Ezt az Energiaklub több szempontból is nagyon aggályosnak tartja.
Tekintettel arra, hogy az emissziókereskedelem elsődleges célja az éghajlatváltozás elleni küzdelem megvalósítása, a környezetvédelmi megközelítés háttérbe szorítása Magyarország számára rendkívül hátrányos következményekkel járna. Úgy véljük, hogy világosan el kell választani a környezetvédelmi jelentőségű ügyeket a kibocsátások növelésében érdekelt energetikai ipartól és az azt felügyelő minisztériumtól.
A környezetvédelmi miniszter által ismertetett elgondolás veszélyezteti a nemrégiben ötpárti konszenzussal megszavazott Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégiában lefektetett célok megvalósulását és Uniós kötelezettségvállalásainkat is. Magyarországnak, mint a klímaváltozás által egyik leginkább érintett országnak alapvető érdeke, hogy fenntartható és tiszta fejlődési pályára álljon.
Korábban az energiaügyekkel foglalkozó tárca már többször csődöt mondott a környezetvédelmi, illetve az éghajlatvédelmi feladatokkal összefüggő kérdésekben. Erre példa az energiahatékonysági akcióterv előkészítésének kudarca, amely rávilágított arra, hogy a fenti feladatokat a környezetvédelmi tárcának kellene egységesen és összehangoltan kezelnie. Ebben az esetben elkerülhető lenne Magyarország környezeti állapotának és a lakosság életminőségének további romlása.
*****************
Az Energiaklub sajtóközleménye, illetve további 63 civil szervezet másnap közzétett nyílt levele után, a 2008. május 8-i kormányszóvivői tájékoztatón Szabó Imre miniszter elmondta, az emissziókereskedelem marad a KVVM felügyelete alatt, annyi változás lesz csupán, hogy amíg a tárca az emisszió-kereskedelem ügyéről eddig a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal egyeztetett, mostantól a KHEM-mel fog.