Mibe kerül a távhő? (körkép és kisokos)

Jelenleg a legtöbb településen merőben más a helyzet, mint ami a témában megjelenő cikkekben olvasható. Legalábbis ez derült ki számunkra, amikor nem kevés utánajárás eredményeként összehasonlítottuk 31 magyarországi település távhő-díjait. Kiszámoltuk, mennyibe kerül egy átlagosnak tekinthető, 50 m2-es távfűtéses lakás fűtése egy évben. Kíváncsiságból a mellékelt módszertan alapján annak is utánaszámoltunk, mennyibe kerül mindez egy gázzal fűtő háztartás számára.

Itt jegyeznénk meg (zárójelben), hogy egyáltalán nem volt könnyű dolgunk. A vizsgálni szándékozott távhőszolgáltatók jelentős része ugyanis nem tartotta szükségesnek, hogy díjait közzétegye a világhálón. Ezen esetekben tehát kénytelenek voltunk a település honlapjáról, az önkormányzati oldalakról a „T^!ho+++e””?%%20%///rol.doc” és ehhez hasonló fájlnevek között fellelni az érvényes rendeletet, és abból kisillabizálni az éppen aktuális tarifákat.

 

De lássuk, miről is árulkodik az elemzésünk alapján összeállított diagram! (A diagram a kapcsolódó fájlok között található.)

Azt találtuk, hogy az árszínvonal tekintetében igen nagy eltérések vannak a települések között: egy keszthelyi lakos például évente több mint 160 ezer forinttal fizet többet a távfűtésért, mint egy paksi. Ha a vizsgált települések áraiból átlagot vonunk, akkor azt mondhatjuk, hogy a vizsgált településeken élők évente átlagosan bruttó 192 ezer forintot fizetnek ki 50 m2-es lakásuk fűtéséért. Ehhez képest a hasonló méretű és energiafelhasználású gázfűtéses háztartásban élők évente kb. bruttó 123 ezer forintot fizetnek a fűtésért. A diagramon látszik, hogy nemcsak a teljes fizetendő éves díj, hanem az alapdíj illetve hődíj egymáshoz viszonyított aránya is eltérő a különböző települések esetén. Kecskeméten és Szegeden például nagyjából azonos a fizetendő hődíj nagysága, viszont Szeged esetén magasabb az éves alapdíj. Itt álljunk is meg egy pillanatra és tisztázzunk egy kérdést: mire és hogyan fizetjük az alapdíjat?

 

Alapdíjat alapvetően azért számol fel a távhőszolgáltató, hogy, egyrészt, folyamatosan fenntartsa, karbantartsa, illetve – szerencsés esetben – korszerűsítse, fejlessze a távhőrendszerét. Ezzel kapcsolatban a szolgáltatónak az év során folyamatosan költségei merülnek fel, gyakorlatilag függetlenül attól, hogy éppen fűtési időszak van-e, vagy sem. Sőt: kis túlzással ezek a költségek akkor is felmerülnének nála, ha mondjuk valamilyen okból egy évre teljesen leállna a távhőszolgáltatással, hiszen a vezetékeket, berendezéseket ekkor is karban kellene tartania. A távhővezeték fenntartásán kívül az alapdíjba azokat a költségeit is belekalkulálja a szolgáltató, amelyek a cég működtetésével kapcsolatban szintén állandóan felmerülnek – ilyen pl. a munkavállalók bére, az irodák bérleti díja és rezsiköltsége, a berendezések értékcsökkenése stb. A szolgáltató az alapdíjat tehát (elvileg!) úgy állapítja meg, hogy megbecsüli és összesíti mindezen költségeket egy adott időszakra nézve – mondjuk egy évre, vagy egy negyedévre. Ezek jellegükből adódóan viszonylag jól előre jelezhető költségek. Legyen ez például évi 800 millió Ft. Ezt az összeget a szolgáltató jellemzően az összes, általa távhővel ellátott lakás, épület légköbméterének összegére osztja szét. Tegyük fel, hogy ez 2,5 millió légm3. Ekkor az alapdíj 320 Ft/ légm3 lesz, tehát egy átlagos lakásnak, ami kb. 140 légm3, évente 140x320=44800 forintot kell kifizetnie alapdíj címén a szolgáltatónak. Ezt azonban nem egy összegben fizetjük, hanem hónapokra egyenletesen elosztva, tehát nyáron is, amikor nincs fűtés. Ebben a példában ez havonta 44800/12=3733 Ft.

 

E rövid kitérő után visszatérhetünk eredeti kérdésünkhöz: miért van különbség a települések között a fizetendő alapdíjban? Egyrészt azért, mert településenként eltérő méretű és kiterjedtségű távhőrendszerek léteznek: egy olyan település esetén, ahol egy viszonylag kis területre koncentrálódik a távfűtött lakások, épületek összessége, és közel van a hőt előállító fűtőmű is, ott összességében rövidebb távhő-vezetékrendszerre van szükség. Vagyis kevesebb csövet kell korszerűsíteni, karbantartani, tehát ebben az esetben ezek a költségek arányában véve alacsonyabbak, mint egy olyan településen, ahol a távfűtéssel ellátott lakások szétszórtan helyezkednek el (esetleg egy nagyon hosszú utca mentén), esetleg a hőt előállító fűtőmű is viszonylag messze van, vagyis ahol több vezetékre van szükség. (Persze kérdés, hogy az utóbbi település esetén megéri-e kiépíteni a távhőellátást, illetve hogy lehet-e alacsony az ára…) A távhőrendszerek nagysága mellett a szolgáltatók eltérő gazdálkodási gyakorlata is okozhatja az alapdíjakban mutatkozó településenkénti eltéréseket: két vállalat közül értelemszerűen a hatékonyabban gazdálkodó, erőforrásait takarékosabban felhasználó vállalat állandó működési költségei az alacsonyabbak.

 

Az alapdíj kérdésének tisztázása után térjünk át a távhőszolgáltatónak fizetendő díj másik lényeges összetevőjére: a hődíjra. Pillantsunk rá ismét a diagramra! Láthatjuk, hogy a hődíjak tekintetében is vannak eltérések az egyes települések között: Ózdon és Tatabányán például az alapdíjak hasonló nagyságúak, a hőért azonban Tatabányán többet fizetnek a háztartások. Miért van ez? A szolgáltató által kért hődíj nagysága lényegében attól függ, hogy mennyiért vásárolja meg a hőt a hőtermelőktől, illetve milyen költségen tudja ő maga előállítani, amennyiben saját maga is termel hőt. A szolgáltató és a termelő között kialakuló hőárat több tényező is befolyásolja: függ a hőt előállító berendezések típusától, hatásfokától, a felhasznált tüzelőanyag árától, a szolgáltató által igényelt ún. lekötött teljesítmény nagyságától, a termelőnek az áram kötelező átvételéből származó árbevételétől stb. Mindezeken kívül a szolgáltató és a termelő közti hő árát a lakossági gázárakhoz, vagy a fűtő- illetve gázolaj világpiaci árának alakulásához is szokták kötni. Természetesen a hőár kialakításában nagy szerepet játszik a szolgáltató érdekérvényesítő képessége, alkupozíciója is, hiszen a termelő minél magasabb áron akarja értékesíteni a hőt, a szolgáltató pedig minél olcsóbban akarja megvásárolni azt. A vásárolt hőt a szolgáltató elvileg – ha a szolgáltató illetve az árhatósági szerepet betöltő önkormányzat a fogyasztók érdekeit tartja szem előtt – a vásárlási ár közelében, alacsony árréssel adja tovább a lakosságnak.

 

A fogyasztók a hődíjat az elfogyasztott hőmennyiség után fizetik, azaz a fizetendő hődíj nagysága attól függ, hogy az adott hónapban mennyi energia volt szükséges az adott lakás fűtéséhez. Pontosabban az épületéhez, hiszen a mérés általában épületenként történik a hőközpontban, és az ott mért mennyiséget osztják szét az épületben található lakások között. A fűtési célú hőért értelemszerűen a fűtési szezonban fizetünk (vannak azonban szolgáltatók, akik lehetővé teszik, hogy a téli fogyasztásunkat egész évben elnyújtva, részletesen fizethessük ki.) Az általános gyakorlat azonban az, hogy a fűtésért nyáron csak az alapdíjat fizetjük, télen pedig az alapdíjat és a hődíjat együtt. (A használati melegvízért természetesen télen és nyáron is fizetünk, szintén alapdíjat és hődíjat, de ebben a cikkben a melegvíz kérdésére nem térünk ki.) Ha egy településen pl. 3500 Ft/GJ tarifa van érvényben, akkor a példánkban szereplő 50 m2-es lakás átlagos fűtési hőfelhasználásával számolva mondjuk januárban nagyjából 20 ezer forintot kell fizetnie a háztartásnak. Tehát a korábbi példa szerinti alapdíjat is figyelembe véve ez a háztartás több mint 23 ezer forintot fizet ki télen a fűtésért.

 

Az ár harmadik fontos összetevőjéről eddig még nem ejtettünk szót, ez pedig az ÁFA. Augusztus 1-jétől a távhő Áfa-kulcsa 18%-ra csökkent, míg a gáz és a többi tüzelőanyag esetén ez jelenleg 25%. A kormányzat (és a távhő-szektor) szándékai szerint az ÁFA-kulcs a távhő esetén 2010. januárjától tovább csökken, mégpedig jelentősen, 5%-ra. Cél természetesen a távhő „versenyképesebbé” tétele, vagyis magyarul: ne legyen (annyival) magasabb a távhőfogyasztók fűtésszámlája, mint a gázzal fűtő háztartásoké. Vessünk egy utolsó pillantást a diagramunkra: az oszlopok legfelső, narancssárga szelete jelöli a fizetendő ÁFA nagyságát, a vízszintes barna vonal pedig egy, a korábbi példánkhoz hasonló nagyságú gázfűtéses lakás hozzávetőleges éves bruttó fűtési költségét. Ha csökken is a narancssárga rész, hány településen süllyed a barna vonal alá? Bárki utánaszámolhat.

 

 

Megjegyzés: ennek a cikknek nem célja, hogy bárkit is a gázfűtésre vagy éppen a távfűtésre próbáljon rábeszélni, vagy arról lebeszélni. A fűtési mód megválasztásánál sok szempontot kell mérlegelni: többek között meg kell vizsgálnunk, hogy a vásárolni kívánt kazánnak mekkorák a karbantartási költségei, hogyan alakul majd hosszabb távon a különböző energiahordozók (gáz, tűzifa, fapellet, geotermikus energia stb.) ára stb.

 

Az sem célunk ennek a cikknek a keretei között, hogy részletesen bemutassuk és elemezzük a távhő jelenlegi drágaságának következményeit (a távhőről leválni szándékozók számának növekedése) és okait (a szükséges korszerűsítések, fejlesztések elmaradása, a mesterségesen alacsonyan tartott lakossági gázárak, gyenge hőtechnikai tulajdonsággal bíró panelépületek, szabályozhatatlan fűtési rendszerek, a távhőellátók tulajdonosai illetve a fogyasztók közti érdekellentét, az önkormányzatok gazdálkodási gyakorlata, a termelők, beruházók profitelvárásai, a távhőpiac eddigi szabályozatlansága stb.)