Paksi bővítés továbbra is homályban

A paksi atomerőmű bővítéséről szóló Lévai projekt keretében valójában nem megalapozó vizsgálatokat végeznek, hanem már konkrétan a bővítést készítik elő – ez derül ki az Energiaklub birtokába került dokumentumokból. A beruházás körüli folyamatot homály fedi, számos kérdés marad a nyilvánosság előtt megválaszolatlan.

A paksi atomerőmű küszöbönálló bővítéséről szóló döntéseket a szakmai és társadalmi nyilvánosságot és vitát korlátozó, sőt azokat kizáró módon hozzák meg. Ezzel a 3-4000 milliárd forintba kerülő, hatásaiban legalább 70 évre szóló beruházás ügyében a társadalmat nem tájékoztatják behatóan, alapvető információkat tartanak vissza. Az Energiaklub kezdettől fogva figyelemmel kíséri a bővítéssel kapcsolatos tevékenységet, elsősorban is a Magyar Villamos Művek Zrt-nél indított, a bővítést előkészítő Lévai-projektet. Célunk az volt, hogy kikényszerítsük az ügyben keletkező információk, adatok nyilvánosságát. Ennek érdekében adatigénylésekkel fordultunk az MVM-hez, amely során – ha nem is túl könnyedén – de számos dokumentum birtokába jutottunk. Ez alapján elemzést készítettünk a Lévai projekt eddigi tevékenységeiről.

Fontos megjegyezni, hogy már a bővítés folyamatát elindító első lépés is sok tisztázatlanságot tartalmazott. 2009. március 30-án ugyanis az Országgyűlés határozatban járult hozzá „a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez.” E döntéssel kapcsolatban számos jogi és tartalmi aggály merült fel. Nem egyértelmű, hogy a Parlament mihez is adta hozzájárulását, mivel nem tisztázott sem az előkészítő tevékenység fogalma, sem az, hogy mi is számít megkezdésnek. Mindmáig nyitott kérdés az is, hogy mire terjedhet ki az előzetes, elvi hozzájárulás. A határozat részletesebb vizsgálatok elvégzésére adott lehetőséget, vagy akár már az atomerőmű bővítésének tényleges megkezdése is lehetségessé vált? Nem tisztázott az érintett szereplők, a kormány és a Magyar Villamos Művek Zrt. viszonya: így nem világos az sem, hogy az egyes konkrét döntéseket melyik fél hozhatja meg.

Az Energiaklub által megismert dokumentumokból megállapítható, hogy a bővítés szükségességét mindmáig nem vizsgálták. Továbbá, egyértelműen kiolvasható az is, hogy a Lévai projekt keretében valójában nem megalapozó vizsgálatokat végeznek, hanem már konkrétan a bővítést készítik elő. A projekt az „előkészítő tevékenység” ürügyén sokkal inkább magát az engedélyezés, a tenderkiírás, és ezáltal kvázi a létesítés megkezdését végezte. Mindehhez a jogszabályi környezet tisztázatlansága nyújtott fedezéket.

A beruházást előkészítő Lévai Projekt keretében 2009 júniusa óta mintegy 3,6 milliárdot költöttek el. Azt mindenesetre már tudjuk, hogy ennek az összegnek közel háromnegyedét a tender és az engedélyezés előkészítésére, illetve a bővítés PR-jára fordították, míg a konkrét – gazdasági, műszaki – vizsgálatokra csak csekély hányad jutott.

A megkapott információkból az is kiderül, hogy a parlamenti döntést is megalapozó érveléssel – mely szerint a beruházás finanszírozását az MVM meg tudja oldani saját forrásból, hitelből, illetve befektetők bevonásával – szemben mára más megoldásban is gondolkodnak. Egy megrendelt elemzés tárgya ugyanis az az elképzelés, hogy előre, a villamosenergia-fogyasztókkal finanszíroztassák a beruházás költségeinek legalább egy részét.

Bár sok adatot kaptunk meg az MVM-től, ehhez több, mint másfél éves adatkérelmi folyamaton, egy peren és sok levelezésen keresztül vezetett az út. Sajnos az atomerőmű bővítésével összefüggő folyamatok nyilvánossága nagyon alacsony szintű, számos kérdésről még csak nagyságrendi képet sem lehet kapni. A megismert információk alapján a paksi bővítéssel kapcsolatos homály továbbra sem oszlott fel.

Az elemzés letölthető itt.

A megkapott dokumentumok letölthetők innen.