Az Európai Bizottság megszüntette az egyik eljárást Paks II ügyében

A tervezett atomerőművel kapcsolatos nemzetközi tender elmaradása miatt indított kötelezettségszegési eljárást tavaly novemberben az Európai Bizottság. Most Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt nyilatkozta, hogy az eljárást megszüntették, mert nem sértette a közbeszerzési irányelvet. Paks II szabad utat kapott. Csakhogy a hír, csakúgy mint maga a döntés, több ponton homályos és vitatható.

Kezdjük azzal, hogy Paks II nem kapott szabad utat. Az Európai Bizottság két ügyben indított eljárást tavaly novemberben, amiből most csak az egyiket – a nemzetközi közbeszerzési eljárás elmaradása miatti kötelezettségszegési eljárást – szüntette meg. A másik, a tiltott állami támogatásról szóló mélyreható vizsgálat még folyamatban van. Bár híreket hallhatunk arról, hogy hamarosan abban is megszületik a döntés, mindenképpen számíthatunk arra, hogy mindkét ügyben újabb jogi lépések következnek majd. Paks II sorsa tehát még messze nem dőlt el.

A kötelezettségszegési eljárás megszüntetéséről egyelőre csak Lázár János november 17-i nyilatkozatából értesülhettünk. Az Európai Bizottság nem adott ki róla közleményt, és a lezárás tényéről és okairól szóló bizottsági levelet a magyar kormány nem hozta nyilvánosságra. Maga a nyilatkozat egyébként meglehetősen furcsa, hiszen a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyrészt úgy fogalmaz, hogy „a paksi atomerőmű felújításával” kapcsolatban szüntette meg az eljárást a Bizottság (mintha nem tudná, vagy nem akarná kimondani, hogy Paks II megépítéséről van szó), másrészt azt írja, hogy „a bizottság nem vitatja Magyarországnak azt a jogát, hogy megállapodjon Oroszországgal az erőműépítésről és a hitelfelvételről”. Márpedig ebben az eljárásban a hitelfelvételt nem vizsgálta a Bizottság.

Az ügyben panaszosként szereplő Jávor Benedek európai parlamenti képviselő szeptemberben közzétette azt a levelet, amelyben a Bizottság előzetesen tájékoztatja az eljárás lezárulásáról. A levél szerint a Bizottság elfogadja a magyar kormány magyarázatát, hogy azért nem volt szükség az uniós közbeszerzési jog szerinti nemzetközi tender kiírására, mert nem volt más piaci szereplő, amely a magyar biztonsági és technológiai előírásoknak megfelelő nukleáris blokkokat tudott volna szállítani. Már pedig ez nem igaz, hiszen az amerikai Westinghouse cég épp most jelentette be, hogy ő bizony meg tudott volna felelni a magyar követelményeknek, sőt, szándékában is állt indulni a tenderen – ezt azonban a hirtelen orosz-magyar szerződéskötés miatt nem tehette meg. A Portfolio rákérdezett az Európai Bizottságnál a döntés okára, de a válasz a konkrétumokat kikerülte: „Az a tény, hogy Magyarországnak korábban az volt a feltett szándéka, hogy olyan közbeszerzést írjon ki, amelyen más potenciális reaktortípusok is indulhatnak, még nem zárja ki az ország végső döntését. Azokat a változásokat, amelyek a speciális technológiában, illetve a biztonsági elvárásokban látszanak, különösen indokolja a fukusimai katasztrófa és az időközben végbement műszaki fejlődés.”

Az biztos, hogy az ügyben túl sok minden homályos és egyben gyanús. Nagyon nehéz elhinni, hogy a kormány a kötelezettségszegési eljárás megindítása után valóban kőkemény érveket szolgáltatott amellett, hogy csak és kizárólag az orosz reaktorok lennének a legmegfelelőbbek Paks II számára. Az eljárás megindítása előtt a kormány és a Bizottság folyamatosan kommunikált egymással ebben a témában is, mégsem sikerült addig meggyőzni Brüsszelt a kérdésben. Miért éppen most? További fontos kérdés, hogy ha Magyarország mégis kellőképpen megindokolta a „technikai kizárólagosság” rendelkezését a projektben, akkor az Európai Bizottság vagy a magyar kormány miért nem hozza nyilvánosságra ezeket az érveket, és az eljárás lezárásáról szóló határozatot. Az ügy hordereje mindenképpen ezt indokolná. Feltehetőleg fognak még kiszivárogni érdekes részletek…


Ha véleményed vagy kérdésed van, írj a bejegyzés szerzőjének!
Koritár Zsuzsanna [email protected]