Orosz atomerőmű-beruházások

Csúszásveszély
Magyar László

Atombiztos a jövőnk? Nem biztos! Az sem biztos, hogy atom…

A nukleáris beruházások ellen számtalan érv felhozható, melyek közül nem elhanyagolható az építkezés során esetleg becsúszó 1-2 (10-20?) plusz év sem. Szomorú és riasztó, de orosz atomerőművek esetén több évtizedes csúszásra is van példa.

csúszásra is van példa.

LETÖLTHETŐ: PDF / PNG

Paks II-t mi is az oroszokkal építtetnénk. A projektet már egy ideje keményen nyomják előre, de ki tudja, hány évtizedig kell még tolni, hogy termelni is kezdjen az erőmű. A „csúszásveszély” táblákat akár már most kihelyezhetnék.

A tervek mentén a két új paksi blokk üzembe helyezése 2023 végén, illetve 2024 elején kezdődhet, majd a létesítmények 2025-ben, illetve 2026-ban kapcsolódhatnak be a hazai áramtermelésbe. Azonban a tervek, ahogy a legtöbb atomerőmű-építés esetében, most sem a vártnak megfelelően alakulnak. A tavalyi állás szerint Paks II környezetvédelmi engedélyét már tavaly ki kellett volna adni. Ezzel szemben ez máig nem történt meg. A telephelyengedélynek is már idén szeretett volna birtokában lenni a cég, a valóság azonban az, hogy még az engedélykérelmet sem nyújtották be a hatóságnak (az MTA-n idén májusban megtartott eseményen elhangzottak szerint erre jó esetben ez év végén kerülhet sor), onnan pedig még hosszú hónapokba telhet az engedély kiadása. Mindebből egyelőre úgy tűnik, hogy legalább egyéves csúszásban van már most a paksi projekt.

(Aszódi Attila kormánybiztos előadásából a Parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának ülésén)

Persze a 2030-as évek elejéig még működnek a Paks I blokkok is, így mondhatják, az áramellátás szempontjából nem nagy gond néhány éves csúszás. Ha ez igaz is, gazdaságilag viszont komoly bajba kerülhetünk: az orosz hitelt 2026-tól akkor is el kell kezdenünk visszafizetni, ha az erőmű akkor még nem termel áramot – azaz bevételt.

A devizahitel, az instabil orosz gazdasági helyzet, az EU jogi aggályai és folyamatban lévő vizsgálatai, valamint az elkövetkező évtized(ek) előre nem látható hazai és nemzetközi változásai mind-mind kockázatokat rejtenek, és magukkal hordozzák a Paks II projekt csúszásának vagy feladásának lehetőségét.

----------------------------------------------------

Ha véleményed vagy kérdésed van, írj a bejegyzés szerzőjének! [email protected]