Ismét kizárt nyilvánosság energiaügyekben (meghívó adatkérelmi perekre)

A nyilvánosságra tartoznak-e vajon a villamosenergia-árakat is befolyásoló kereskedelmi szerződések, vagy éppen a tervezett paksi bővítés részletei. A Magyar Villamos Művek szerint: nem.

Elvárható, hogy egy olyan, ez egész magyar gazdaságra jelentős hatással bíró döntés, mint az atomerőmű bővítése, megalapozott, szakmailag helytálló elemzések alapján szülessen meg. A képviselők az állam által finanszírozott Teller-projekt alapján mondtak igent a bővítésre. Azt azonban, hogy mennyibe került maga a projekt, illetve kik végeztek benne és milyen jellegű munkát - nem tudni. A Magyar Villamos Művek megítélése szerint ezek az adatok nem tartoznak a nyilvánosságra.

Hogyan alakítják a villamosenergia-árakat a Magyar Villamos Műveknek az erőművekkel kötött kereskedelmi szerződései? Teljesítik-e ezek az EU szándékait (amely előírta a korábbi hosszú távú megállapodások felmondását, és a rövid idejű szerződések megkötését)? Nem tudni. Titok az is, hogy ezek a szerződések valóban a növekedő verseny, a jobb hatásfok, a javuló környezeti teljesítmény irányába mutatnak-e, vagy a környezetszennyező erőműveink eddigi pozícióját betonozzák be. A Magyar Villamos Művek ezeket a szerződéseket sem szándékozik a nyilvánossággal megosztani.

A fenti két információ megszerzésérét indított adatkérelmi pert az Energiaklub, melyre ez úton hívunk meg minden érdeklődőt.

A perek időpontja: 2010. április 16., péntek, 13:00 és 14:00
Helyszín: Fővárosi Bíróság fszt/14. tárgyaló (Budapest, 1055 Markó u. 27.)
 
Az adatkérelmet (a többek között) az energetikai adatok nyilvánosságával foglalkozó Energia Kontroll Projektünk (www.energiakontrollprojekt.hu) keretében indítottuk. A kérelmekkel az energetikában érintett állam- és közigazgatási szervezetekhez, illetve energetikai cégekhez folyamodtunk. Kérelmünk visszautasítása miatt összesen négy esetben voltunk kénytelenek bírósághoz fordulni. Az MVM ellen folyó két ügyön túl a MOL-t, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség-et és az MMBF Földgáztároló Zrt.-t a stratégiai földgáztárolóra vonatkozó hosszú távú szerződéscsomag, illetve a Magyar Energia Hivatalt a kapcsoltan villamos energiát termelő erőművek támogatás adatainak nyilvánossága miatt indítottunk pert.
 
Az Energia Kontroll Projekt adatnyilvánossági ügyeiben az Energiaklub jogi képviseletét a TASZ jogsegélyszolgálata látja el.