A települések vezetői hisznek a megújuló erőforrásokban - Önkormányzati sikerek a Megújuló Energiaforrások Bajnokságán

Magyarország minden negyedik települése megmérette magát a nemzetközi Megújuló Energiaforrások Bajnokságán. A legeredményesebb pályázók a nemzeti forduló díjait az Energiaklubtól, a verseny hazai szervezőjétől vehették át.

 

A díjátadóra Budapesten került sor az Energiaklub által szervezett „Stratégiai tervezés és megvalósítás az energetikában” című konferencia keretében. A rendezvényen több mint 100 önkormányzat munkatársai képviselték településüket. A közönség megismerkedett a Fenntartható Energia Akciótervek (SEAP-ok) módszertanával, gyakorlati alkalmazásával. Az energetikai beruházásokhoz felhasználható finanszírozási és pályázati lehetőségekről szóló előadásokból kiderült, hogy a TOP pályázati felhívások várhatóan legkorábban júniusban kerülnek kiírásra, valamint az is, hogy éppen a konferencia napján, február 12-én nyíltak meg az első felhívások az európai uniós Central Europe program keretében.

 

A nyertes települések összesen 773 település közül, három méretkategóriában, egységes európai módszertan alapján kerültek kiválasztásra. Az okleveleket Ámon Adától, az Energiaklub igazgatójától vették át a települések vezetői. Az 5000 lakosnál kisebb települések kategóriáját a Somogy megyei Patca nyerte. Handó János, a település polgármestere fontosnak tartja, hogy minél több fórumon tájékoztassák az embereket a megújuló energiaforrások hasznosításáról és örül neki, hogy az aprócska település jó példaként szolgálhat más önkormányzatok számára. A kategóriában a dobogó második fokára Mátraszentimre, a harmadik fokára pedig Monoszló állhatott fel.

 

Az 5000-50.000 lakosú települések kategóriájának versenyét Mórahalom nyerte. Az önkormányzat összes intézményének hőellátását egy 4600 kW teljesítményű termálvizes fűtési rendszerrel biztosítják. Emellett összesen 317 kW teljesítményű biomassza kazán működik a városban, számos közintézményre napkollektorokat és napelemeket telepítettek. A város első embere, Csányi László szerint a helyi közösségek egyik legfontosabb kihívása, hogy az energiát önmaguk számára állítsák elő, hiszen a költségek jelentős részét az energia teszi ki. A második és harmadik díj is az ország déli részébe: Orosházára, illetve Komlóra vándorolt.

 

Az 50.000 lakosnál nagyobb városok kategóriájában Tatabánya diadalmaskodott, megelőzve a második helyezett Miskolcot és a harmadik helyezett Kaposvárt. Tatabányán 2013-ban adták át azt a biogázüzemet, amely a térségben keletkező mezőgazdasági, feldolgozóipari melléktermékekből, kommunális szennyvíziszapból és silókukoricából állít elő biogázt. A nap energiáját a középületek mellett több családi ház is hasznosítja. Emellett a városban külön környezetvédelmi és klímavédelmi referens tevékenykedik, és évente elkészítik a város környezeti jelentését. Schmidt Csaba polgármester kiemelte, hogy számukra a verseny során a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb: amellett, hogy rengeteget tanulhatnak mások példájából, bíznak benne, hogy az ő sikereik további településeket ösztönöznek a megújuló erőforrások hasznosítására.

 

 

Az elhangzott előadásokat megtekintheti itt:

 

Ámon Ada - Stratégiai tervezés és megvalósítás az energetikában települések számára

Csanaky Lilla - Fenntartható energia akciótervek elméletben és gyakorlatban

Vidák Krisztina - Energetikai akciók a Mecsek-Völgység-Hegyhát HACS területén

Kuntner Gábor - Önfinanszírozó beruházások

Farkas Zsuzsanna - TOP

Hegyesi Béla-Duna és CE programok

Baumgartner Ida- Közbeszerzés zöldebben

Kükedi Zsolt -Települési energetikai HGF példák

Köcse Tibor - Nagypáli

Benke Nikolett - Megújuló Város-Komló

Pásztor József Zoltán - Megújuló Energiaforrások Hasznosítása Mórahalmon

 


A nyertesekről készült videók megtekinthetőek itt:

Az 5000-50 000 lakosú települések kategóriájának győztese: Mórahalom

 

Az 50 000 lakosnál nagyobb városok kategóriájának első helyezettje: Tatabánya

 

Az 5000 lakosnál kisebb települések kategóriájának első helyezettje: Patca