háztartások
Lábjegyzet a rezsicsökkentéshez
A népszámlálás friss adatai szerint a 3,9 millió magyarországi lakott lakás 18%-ában csak tűzifával, 15%-ában gázzal és fával, további 3%-ában pedig szénnel és fával fűtenek. Vagyis a lakások több mint egyharmadában használnak tűzifát fűtési célból, ami több mint 1,4 millió lakást jelent.
Napkollektorra fel!
Egyenlőre csak egy rövid felhívás olvasható az ÉMI honlapján arról, hogy október 25-től biztosan lehet majd pályázni napkollektoros rendszerek telepítésére.

Te meddig bírod víz nélkül? - 2. rész
Ezen a héten hőségriadókkal tarkított, igazi kánikulában van részünk. A vízről, illetve a Magyarországi vízkészletek jövőjéről szóló bejegyzésben már említettem, ilyenkor érezzük igazán a víz értékét.
Az első részben megismerhettük milyen veszélyek fenyegetik hazánk vízkészleteit az éghajlatváltozás miatt. Most lássuk, mit tehetünk ellene?
Egy a negyvenhez
Még egy éve sem volt, hogy a Mexikói-öbölben felrobbant egy fúrótorony, és többmillió hordónyi olaj ömlött ki a tengerbe. Ez akkora mennyiség, hogy be lehetne teríteni vele majdnem teljes Magyaroszágot.
Rettenetes látvány lehet így egyben ennyi olaj, sok kicsire elosztva viszont már szépen belesimul az amerikai otthonok mindennapjaiba. Az energysavvy.com szerkeszőcsapata által készített elemzés szerint ugyanis a kiömlött olaj mennyisége nagyjából megfelel annak, amennyi energiát 75 ezer amerikai háztartás pazarol el egyetlen év alatt. Nem, nem a fogyasztásról beszélnek, hanem a pazarlásról: arról az energiamennyiségről, amennyit ezek az otthonok jobb szigeteléssel, korszerűbb kazánokkal megtakaríthatnának.
És mennyibe kerülne mindez? A honlap készítőinek számítása szerint 1 milliárd dollár már elegendő lenne 75 ezer háztartásban a beruházásokra. Az olajkatasztrófa hatásai felszámolásának költsége pedig az előzetes becslések szerint 40 milliárd dollárba kerül.

Amerika persze messze van. Jó lenne tudni, hogy itthon hogyan is néznének ki a számok, mennyibe kerülne nemzetgazdasági szinten a magyarországi épületállomány energetikai korszerűsítése. Nem kell már sokáig várni a válaszra. Az Energiaklub Negajoule2020 projektje országos reprezentatív adatfelvétel alapján és átfogó modellszámításokkal tárja fel az épületeinkben rejlő energiahatékonysági potenciált, azaz azt, hogy mennyi pénzből mennyi energiát tudnánk megtakarítani.








