2011. 03. 29. - Király Zsuzsanna

Mérnöki ajánlások a hatékonyabb épületekért

Korábban több fórumon (például itt és itt és itt) írtunk arról, hogy 2011. jó sok feladatot ad majd a szakmának és a jogalkotóknak az épületenergetikai jogszabályok felülvizsgálatában. A legfőbb apropó, hogy az EU 2010-ben felülvizsgálta a legfontosabb épületenergetikai jogszabályt, a szakmai zsargonban csak EPBD-ként emlegetett direktívát.

Sok bizonytalanság után végre valami konkrétum látszik körvonalazódni. A Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara március elején közös szakmai egyeztetést tartott arról, milyen irányba kéne elindulni a jogalkotásban, hogy időben elérhessük kitűzött célokat.

A szabályozás alapján a legfontosabb feladat az újonnan épülő házak energiafogyasztásának radikális csökkentése lesz. A tagországoknak ugyanis kötelező érvényű szabványokat, előírásokat kell életbe léptetniük, amelyek nyomán 2020-ra már csak alacsony energiafogyasztású, illetve közel nulla széndioxid-kibocsátású épületek kaphatnak építési engedélyt.

A kamarák szakmai ajánlást készítettek a jogalkotók számára, például az új épületek különböző szerkezeti elemeinek – külső falak, ablakok, födémek – kívánatos hőátbocsátási tényezőiről, a szigorúbb követelmények bevezetésének ütemezéséről, vagy az épületgépészetről. Az ajánlások között szerepel többek között az is, hogy – az uniós jogszabályokkal összhangban – az energiatanúsítás nagyobb hangsúlyt és szerepet kapjon a jövőben, és legyenek szankciók arra az esetre, ha valaki elmulasztja ezt a kötelezettségét.

Az egyeztetésről egyébként remek összefoglaló olvasható a koos.hu weboldalon, de a MMK honlapjáról is letölthetők az anyagok.

Ha véleményed vagy kérdésed van, írj a bejegyzés szerzőjének! kiraly@energiaklub.hu