2016. jan 22.

Állami támogatással valósul meg Paks II?

írta: Koritár Zsuzsa
Állami támogatással valósul meg Paks II?

Szerző: Koritár Zsuzsanna

Egy dolgot tisztázzunk. Akár igen, akár nem, ezt nem Aszódi Attila paksi kormánybiztos fogja megmondani, de még csak nem is teljes magyar államapparátus. Nekik álláspontjuk lehet, de a végső határozatot ebben a kérdésben az Európai Bizottság fogja kimondani.

Tavaly novemberben döntött úgy a Bizottság, hogy a kérdésben mélyreható vizsgálatot indít, mert komoly kételyei merültek fel azzal kapcsolatban, amit a magyar kormány állít: nevezetesen, hogy a tervezett paksi beruházás piaci körülmények között is megtérülne, így nincs szükség állami támogatásra. A Bizottság részletes álláspontja január elején lett nyilvános, ebben kifejti, hogy mi is a problémája ezzel. Nagyon tömören és leegyszerűsítve az, hogy szerintük a magyar hatóságok a beruházás költségeit rendre alá-, a bevételeit pedig fölé becsülték, és a kockázatokat sem mérlegelték kellőképpen. De mivel az EB úgy gondolja, hogy a végleges értékeléshez még további adatokra és információkra van szüksége a magyar kormánytól, így korrekt módon a vizsgálat folytatása mellett döntött. És ne legyenek kétségeink: ha a Bizottság részletes vizsgálatot indít, akkor ott nagyon alapos a gyanú, hogy állami támogatásról van szó.

Az üggyel kapcsolatban a magyar hatóságok képviselői – Aszódi Attila kormánybiztos és Lázár János miniszter – nagyon határozottan állítják, hogy nincs a paksi beruházásban állami támogatás. Független elemzések szerint viszont van. Így akármennyire is megfeszül a magyar kormány, elmondhatják százszor is, állításuk mindaddig csak álláspont marad, amíg az Európai Bizottság ebben a kérdésben döntést nem hoz. És a Bizottságot nem lehet hangzatos jelmondatokkal megvezetni. Ez nem bemondásra megy. Ott érvek kellenek, hiteles forrásból származó kiindulási adatok és alapos, megfelelően alátámasztott számítások. Ezek nélkül nehezen lehet majd meggyőzni az európai döntéshozókat. És végső soron a magyar közvéleményt is.

Szólj hozzá

állami támogatás Paks Európai Bizottság Paks II Klíma- és energiapolitika